Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

géjének ritmusa egyszerűbb, a fiatal költő a felező nyolcas szerinti olvasatot kivonatolta Tóth Arpácl verséből. Részben egybeesik a két vers témája is: mindkettő az esteledő erdő leírásával indul. De még ezen is túlmenően a zsengében Ady és Juhász Gyula motívumokat is találhatunk. Vajon van-e jelentősége annak, ha kimutatjuk, hogy a Sóhaj című zsenge mintája Kosztolányi Fölébredekje, A bús férfi panaszai egyik darabja? (A József Attila-kutatás Ady hatását feltételezte. A címek hasonlósága alapján a Sóhajtás a hajnalban című verset tekintették mintának. De Ady művei között nem találunk olyat, amelynek versformája, vagy más formai—tartalmi jegye emlékeztetne a Sóhajra.) Gáldi László a Fölébredek című verset a jambikus négyes példájaként említi, ,,amely a 20. század lírájában olykor egy-egy sajátos lelkiállapot, például a riadt szorongás kifejezője lett." Ügy tűnik, József Attila ezt a Kosztolányiféle jambikus dimetert utánozta — sokkal kezdetlegesebben. A jelentősen eltérő megvalósulás ellenére a két vers abban is megegyezik, hogy az egyén fájdalmának, kínjának kozmikus méretűvé általánosítása megy végbe bennük: Kosztolányi: József Attila: én átkozott az én könnyem, bonc és cseléd, az én keblem, őrült dalom az én jajom ordítom itt, büntetésem: a fájdalom föld kerekén feléd vonít, akármerre a régi bú, járok, mindig a régi baj, csorog könnyem, a bús, hiú, sír a keblem, emberi jaj, jajom hallik. Végül: vajon mennyiben változik meg véleményünk József Attila költészetéről, ha felismerjük, hogy Üdvözlés című, 1922-es versét egy Babits vers hatására írta? Itt a nyomravezető motívum az Üdvözlés egyik furcsán hangzó rímje volt: Ma dús torokból hull a szó, mint holt fölött a puskaszó. Mintáját a Fájó, fázó énekben véltem felfedezni: S nem hágy e belül ágyúzó nyugodni tikkadt ágyúszó.