Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

sával", a faji—törzsi rögeszmékkel és az osztályelfogultságokkal szemben. Az európaiság eszméje, a népiség megkérdőjelezése, az intellektuális költészet krédója és a humanista elit kulturális hegemóniájának álma teszi az egész szintézis nem tudományos, hanem lírai központjává a szubjektív módon fűtött hangú Babits-esszét. Ebben vonja le a szerző egész gondolatmenete logikus konzekvenciáit: ,,A Nyugat belső értelme Adyban valósul meg — írja —, de a Nyugat vallott programját Babits igazolja. A mozgalom kissé kapkodó és tájékozatlan európaisága benne teljesedik mindent átfogó megértéssé és mindent magyarrá építő alkotássá."

8 A Szerb Antal irodalomtörténete körül kibontakozó kritikai vita világosan megmutatta, hogy ez a két világháború közötti időszak légkörébe és a „második nemzedék" szellemi talajába átültetett babitsi koncepció több oldalról is problematikussá vált. Féja kritikája és Németh László utalásai a Szerb Antal könyvében elsikkadó „magra", az árnyékban maradt, de izgalmasabb másik oldalra, a szükséges következő irodalomtörténetre előrevetítették, hogy a népies oldalon Szabó Dezső egykor megfogalmazott nézeteinek felhasználásával kiforróban van egy olyan irodalomtörténeti koncepció, amelyben a hangsúly a régi magyarság, az elsüllyedt századvégi próza, az eddig meg nem fogalmazott szociális feszültségek és egy újfajta nemzeti karakter felfedezésére esik. Kerecsényi Dezső az évtized második felében megfogalmazott összefoglalásában megőrizte ugyan a magyar—európai szintézis babitsi—Szerb Antal-i szerkezeti vázát, de megpróbálta ebbe a konstrukcióba átmenteni irodalomtörténet-írásunk hagyományos népi fogantatású nemzeti klasszicizmus-gondolatát. A „második nemzedéken" belül pedig Cs. Szabó László és Halász Gábor tették meg az első lépéseket a Babitstól független irodalomtörténeti alapvetés felé. Az európai magyarság eszméjét mindketten úgy fogalmazzák újra, hogy abban a hangsúly Babits XIX. századi fogantatású humanista szabadelvűségével szemben a ráció XVII. és XVIII. századi örökségére essék, amelyet azután Halász erőszakos logikával a XX. századi irodalmi avantgárdé legfőbb jellegzetességeivel kapcsol össze. Cs. Szabó még csak az európai hagyomány pontos szülőhelyét jelöli: „ama régi papok, akik életüket egy-egy eklézsia kezébe tették le, úgy kezdték névtelen magyar pályájukat, hogy zsidó betűket véstek és Descartes bölcseletét tanulták Utrechtben."

9 Babits európai irodalomtörténetéről elmélkedve Halász már nyíltan támad: „a tizenkilencedik század szemünk előtt alakul át újra 8 I. m. 499—500. 1. 11 Cs. Szabó László: Levelek a száműzetésből, Franklin, 1938. 31—32. 1.