Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

talanul; a magyar irodalom az európai irodalom miniatűr mása."'' Ebből az Európa-közelségből fakad nemcsak minden szellemi értékünk, hanem innen eredeztethető a nemzeti karakter és a sajátos magyar hazafiság természetrajza is. Mert az Európára figyelő magyart „az irodalomtörténet megtanítja arra a legnagyobb magyar hagyományra, hogy nálunk a leginkább európaiak voltak a leginkább magyarok."

0 Végül pedig a szellemtörténet adta módszertani szempontok mellett éppen az egység létrejöttének és felbomlásának vizsgálatát teszi szintézisalkotó alapelvvé. „Hogyan sikerült egyegy időpontban megteremteni magyarság és európaiság szintézisét, majd hanyatló korokban hogyan maradt el a magyarság a rohanó Európa mögött, és hogyan talált új szintézisre egy másik eszmemagaslaton; ez adja meg a magyar irodalomtörténet belső ritmusát."

7 Ebből az elvi pozícióból és módszertanból világosan következik a felvázolt fejlődésrajz. A magyar—európai egység első megvalósulása István király a pogány hagyományt elsüllyesztő, kultúra alapító tette, amely után a magyar humanisták, az Európát szomjazó protestáns világvándorok, a „bajusztalan magyarságért" harcoló Kazinczy és Kölcsey, Vörösmarty és a Nyugat nagy nemzedéke képviseli a fejlődés leglényegesebb etappjait. A Nyugat szellemi őskeresésének Babits által körvonalazol 1 variációjából Szerb Antal csinált a legkövetkezetesebben irodalomtörténeti koncepciót. Elannyira, hogy a konzervatív irodalomtörténetírás még Horváth János tekintélyével is megtámasztott egész nemzeti klasszicizmus-fogalmát is megkérdőjelezi, amikor annak legfőbb gyökerét, a népiesség elvét támadja meg, és Hans Naumann akkoriban divatos elméletére támaszkodva az egész népművészetet „lesüllyedt kultúrértéknek" minősíti. Ezzel azonban természetesen a Petőfi—Arany-féle nép-nemzeti klasszicizmus kánonát felborítva irodalmunk fejlődésének tényleges értékrendjében is hangsúlyeltolódásokat hoz létre, és a magyar—európai szintézis periódusaira figyelve elhalványítja a nagy történelmi sorsfordulók irodalmi korszak-határjellegét. Természetesen az is teljesen egyértelmű, hogy a pályanyertes irodalomtörténet ortodox Babits-tanítvány szerzője, amikor a népivel vitatkozik, elsősorban a völkischt támadja, és teljesen mestere ekkor írott esszéinek szellemében emeli magasra a ráción nyugvó intellektuális líra eszméjét az ösztönösség és észellenesség „veszedelmes világnézetével" és a humanista elitkultúra nyájas erasmusi — Mikes Kelemen-i ideálját az „írástudók árulá5 Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet, Magvető, 195S. 39. 1. G I. m. 39. 1. 7 I. m. 40. 1.