Kabdebó Lóránt szerk.: Vita a Nyugatról – Az 1972. ápr. 27-i Nyugat-konferencia (Budapest, 1973)

lyás Pál. Oláh Gábor mindössze 11 verssel szerepelt (1910 és 1930 között egyetlen írása sem jelent meg a Nyugatban), a róla írott bírálatoknak is a felét jobbára debreceni barátai írták. Gulyás Pál 1928-ban tűnt föl a folyóiratban, s 1940-ig 15 verse jelent meg benne. Róla pedig mindössze Babits könyvszemléjének néhány passzusa szól. Mindez főként akkor föltűnő aránytalanság, ha a Nyitgaí-repertóriumot lapozgatva ma már teljességgel ismeretlen nevek tucatjaival találkozunk, akik szintén majdnem ennyit kaptak a Nyugattól. 3. A Nyugat és a vidék kapcsolata azonban nem merül ki a vidéki írók, költők műveinek a lapban való közlésében, még a műveikről írott kritikákban sem. Legalább ennyire fontos szempont, vajon a vidék problémái mennyire tükröződtek a Nyugat hasábjain? Sajnos, erre a kérdésre is meglehetősen kedvezőtlen a válaszunk. Nem elsősorban a Nyugat szépirodalmi anyagán, versein, elbeszélésein, regényein kérjük ezeket számon, hanem kritikai, művészeti, színházi rovatain. Elsősorban ezekből látszik, hogy a Nyugat számára képzőművészet, zenei élet és színházi kultúra csak a fővárosban volt. Nagyon jellemző, hogy vidéki művészről csak akkor vett tudomást a Nyugat, ha művét Pesten mutatták be. Tornyairól, Kosztárói csak pesti kiállításaik kapcsán, Sík Sándor drámáiról csak akkor, ha Pesten volt a bemutatójuk. Itt-ott Lengyel Géza és Farkas Zoltán kipillantott vidékre is: az előbbi ellátott Kecskemétig, szólt a művésztelepről, szőnyegeikről, az utóbbi Buday György grafikáiról, a herendi porcelánról. Ugyancsak Farkas Zoltán írt 1930-ban a szegedi Dóm téri építkezésekről is. A nagybányai és szentendrei művészet kérdéseit, bár ezek is csak egy-két írásban tükröződnek, nem is számítom igazán vidéki problémának. Vidéki színjátszás a Nyugat számára nem volt; csupán a szegedi szabadtéri játékok foglalkoztatták néhány írás erejéig munkatársait: Móricz Virágot a Magyar Passió, Balassa Józsefet és Mohácsi Jenőt — az utóbbit nem véletlenül — Az ember tragédiája bemutatói. A társadalmi, szociografikus problémák sem jutottak a Nyugat hasábjaira, ha vidékiek voltak. 1915-ben Barta Lajos ismertette, és teljes joggal bírálta azt a „szegedi gondolatot" — nem anakronizmus, ezt a kifejezést használta! — melyet egy ismeretlen szegedi indítványozott: a módos parasztság fiaiból — erre létesítendő internátusokban — neveljenek új értelmiséget. Barta világosan rámutatott, hogy nem a gazdag-parasztság fiainak kiemelésére, hanem a dolgozó parasztság tömegeinek társadalmi és politikai fölemelkedésére van szükség. Móricz Miklós 1917-ben Magyarország népesedéséről írt két tanulmányt is; s ezzel vége is a Nyugat társadalom-