Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)
A Kosztolányi nyomdokain tagadók elfelejtik, hogy Kosztolányi egész bizonyító rendszert épít arra a tételre, hogy a politikai költészetnek nincs létjogosultsága. Ők ezt nem vallják, nem is vallhatják, hiszen József Attila politikai költészetét elfogadják. (Igaz, éppen József Attila mutatott rá, hogy Kosztolányi se következetes, amikor ő is elfogadja a Petőfiét.) Miről vallanak akkor? Azt hiszem, a saját úttalanságukról. Még mindig félnek Ady szuggeszti ójától, és úgy védekeznek ellene, hogy nekirontanak, úgy próbálják az erejüket, hogy lázadnak ellene. Ügy érzik, hogy Ady költészete nem az az egyetlen, mindent egycsapásra meggyógyító panacea, melynek hitték. Lázadnak az ellen, amit valaha elfogadtak, de felemásan vagy rosszul emésztettek meg. Elfogadták Ady verseinek szuggesztív erejét, de nem tették magukévá a költői magatartás példáját, mely a versekből és az egész Ady-műből sugárzik. Ügy gondolom, hogy leginkább ezt fejezi ki a lázadásuk. Ám hatástalan ezekben a vitákban az az attitűd is, melyet a másik fél képvisel többnyire: a tekintélyi érvekkel, tanáros fölénnyel operáló türelmetlenség. Holott itt, csak az a módszer lehet célravezető, melyet József Attila alkalmazott a Kosztolányi-vitában: elvetni az üres, a művészet szempontjából közömbös érveket, a személyeskedést, a szubjektivizmust, és műelemzéssel bizonyítani a művészi értéket „nemcsak a szívek kertjében, de a tiszta ész finnyássága előtt is". Ha e vitákban nem is, az utóbbi évek Ady-irodalmában örvendetesen kezd tért hódítani ez a módszer, itthon és határainkon túl is. Elég, ha a hazai termésből Király István Ady^könyvére utalunk, mely minden bizonnyal hatással lesz az ezután induló vitákra, ha ugyan rendkívüli gondolatgazdagságával maga is nem indít él új vitákat. A hazai Ady-tudományt is jótékonyan befolyásolhatja az a sokrétű kutatómunka, mely Erdélyben folyik, és elsősorban Bustya Endre munkásságához fűződik. Néhány éve jelent meg a Szovjetunióban Oleg Rosszijanov könyve, az első nagyszabású Ady-tanulmány, mely nem magyar látószögből igyekszik megfejteni ennek a sajátosan magyar csodának a titkát. Az évfordulóra készült Rákos Péter kitűnő tanulmánya is, mely ugyancsak idegen, elsősorban csehszlovákiai olvasók elé vázol nagyon plasztikus Ady-képet. Ide csatlakoznak a francia Jean-Luc Moreau ragyogó verselemzései, valamint Nyerges Antal kevésbé eredeti, de az angol nyelvű olvasó tájékoztatására alkalmas bevezető tanulmánya az ïamerikai Ady-kötet előtt.
