Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

Kérdéseink a következők voltak: 1. Hogyan látja ma Ady jelentőségét, hatását a mai olvasóra és a mai irodalomra? 2. Eleven hatóerő-e élő irodalmunkban, alakuló társadalmunkban Ady életműve? 3. Ha nem, mi lehet ennek az oka (esztétikai és társadalmi okok)? 4. Melyek azok a vonásai Ady életművének, amelyek ma is aktuálisak és mit lát belőle elavultnak? 5. Mi az oka annak, hogy Adyval olyan nehéz betörni a világirodalomba ? 6. Hogyan látja Ady világirodalmi helyét? 7. Hogyan látja Ady jelentőségét a magyar líra fejlődésében? AZ ÉVFORDULÓ UTÁN Figyelemre méltó, hogy az ünnepi megemlékezések ismét felszínre dobtak vitákat is, melyek során éppen fiatal költők utasították el maguktól Ady örökségét. Maguk a viták nem sokat adtak az eddigiekhez. Ezért részletes ismertetésüket itt nem tartjuk helyénvalónak, noha hazai közönségünknek talán egyiket sem volt alkalma figyelemmel kísérni: az egyik romániai magyar lapokban (Előre, Utunk), a másik nyugati emigráns lapokban, főként a párizsi Irodalmi Üj'Ságban zajlott. Az elsőnek közvetlenül az évforduló adott aktualitást, a második az évfordulóra Amerikában megjelent angol nyelvű Ady-kötet nyomán parázslott fel. Ezek a viták mindenekelőtt azt jelzik, hogy erős indulatokat inkább már csak a határainkon túl élő magyarokban kelt az Ady-kérdés. Új érvek nemigen hangzottak él. Kosztolányi egykori érveit variálták az ő átgondolt és tárgyi ismereteken alapuló okfejtése nélkül. Persze modernséggel próbálták álcázni azt, ami Kosztolányinál nyíltan és bevallottan a konzervatív szemlélet bélyege volt. És legfeljebb ha a meghökkentés igyekezetében tett túl Kosztolányin az az ifjú költő, aki az angolra fordított Adyt pusztakoktéllá szelídített italhoz hasonlította, szemben az ihatatlan tömény barackpálinkával, az eredetiben — szerinte — olvashatatlan Adyval.