Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

Csoda-e, ha ez az Ady-vers lett jeligénk és — megtartónk?! A gerincbe nem roppant szlovákiai magyarságnak ez, ennyi a reális vox humanája, történelmi és egyben erkölcsi igazolása. Egymástól elválaszthatatlanul nem lehetek ékes magyar emberség nélkül, és nem lehetek a humánum embere magyarságom vállalása, nyelvem hűsége nélkül. Az etnikum etikum is. És csak együtt: pozitív valóság. Csak, aki magyarként megmarad az űzöttségben, maradhat meg emberként az embertelenségben is. Az egyiket nem áldozhatja fel a másik kisebbítése nélkül. Magyarnak megmaradni az űzött magyarságban nehéz. De épp e nehéz hűségpróba ajándékozott meg minket a többlettel. Emberséggel magyarságot veszteni maga a lehetetlenség. A többlet nagyszerűsége, a nagyság foka ezt többé nem engedi meg. Az etikum eredményesen hat vissza az etnikumra!" Ennyi az egész. Egymilliós magyarság üzeni az odaáti tizenegynek: maradjon meg velünk Ady hűségében, Ady igazában, mert ez és ennyi az emberség magyar világmondanivalója. Ady volt és marad az „ember az embertelenségben". És ehhez kell igazodnia mindennek és mindenkinek! Stósz, 1968. június 26.