Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

útba eső pálinkás butik, amelyikben munkába menő munkások ittak egy-egy pohár pálinkát, ilyenkor ő is megkívánta, közben megvette a Budapesti Naplót, belenézett, s ha verse volt benne, odanyújtotta nekem. Hát ebbe az éjszakába invitáltam Baross kávéházi barátaimat, fordítva nem lehetett volna. Közülük se mindenkit, Hevesit, Márkust el se lehetett volna képzelni benne. Maradt a két régi ismerős, Ódry és Pethes. Ódryn kezdtem, míg az övé nem történt meg, nem is szóltam Pethesnek. Némi habozás után Ódry elfogadta az indítványt, így aztán az Adyval előzetesen megbeszélt éjjel együtt a Három hollóba mentünk, a páholy üres volt, letelepedtünk — nem sok idő múltával Révésszel együtt megjött Ady, a két régi ismerős nagyon örült egymásnak, ölelgette egymást. Hamarosan élénk beszélgetésbe merültek, közös emlékeiket idézgették, ismerőseiket emlegették, egyiken-másikon jót nevettek — a rítus többi része a szokott módon folyt: vacsora, bor és víz, bekukkantó statiszták, messziről üdvözlések, kezek lendítése stb. Minden nagyszerűen ment, Ódry nem félt az italtól, bírta is — de hamar megértve a helyzetet, amint aztán észrevettem, egy-egy teli poharat ügyesen az asztal alá löttyintett s nagy osztentációval üresen tett vissza az asztalra. A folytatás is a már ismert módon pergett. A harmadik helyen lehettünk, amikor hosszú hallgatás után — mindenki magába mélyedt, éppen nagy csönd volt körülöttünk is — Ódry megszólalt: — Hát Bandi, nem hittem volna, amikor Debrecenben, az újságban a verseidet olvastam, hogy belőled valaha újító, felforgató, forradalmár modern költő lesz, amilyen szokványos, ósdi versek azok voltak .. . Ady nyugodtan replikázott: — Node én se gondoltam rólad, hogy nagy modern színész leszel, a Nemzeti Színház tagja, amilyen merev fabábu voltál, mintha dróton rángatnának . .. Ódry megrezzent: —' Lehet, de a te versedben még most is visszajár az a régi micsoda, egyik-másik sorban, strófában — nem mondom, sokat változtál, aki nem ismeri a régit, nem ismerne rá az újban, de én ismerem, ezért volt nehéz elhinnem, hogy az új annyira új, nemcsak új akar lenni... Fülepnek könnyebb volt, ő csak az újat ismeri... Mire Ady: — Te ehhez nem értesz. Beszéljünk csak inkább a te merevségedről, ma is megvan ... stb., stb.