Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

országgyűlési tudósításokat, börzei jelentéseket, árfolyamokait közlő politikai 'napilapban, amit komoly urak, politikusok, úgynevezett „lajteinerek", bankemberek stb. a pénzükért járattak és a kávéházakban mindenki olvasott — érthető, hogy a vicclapoknak és kabaréknak egyik kedvelt műsorszáma lett, tovább dagasztva a hétről hétre duzzadó botránylavinát. A szenzációban és a botrányban nagy része volt persze a politikumnak is — pro és kontra —, a szocialista sajtón kívül így még nem beszéltek a hazai állapotokról, nagyurainkról, az országot, népet tönkretevő sorsa-4ntézőiről, a közelgő forradalomról, mint az ebben a polgári lapban megjelenő versekben. Ismeretes továbbá, hogy ezek a megveszekedett versek aztán kötetben is megjelentek Üj versek címen. 1906 februárjában. A megbotránkozás és a hahota viharzása még magasabbra csapott. Meg kellett itt idéznem ezeket az ismert dolgokat, mert nélkülük érthetetlen a szerep, amelyhez jutottam. Abban az időben annak a napilapnak munkatársa voltam, amely 1905 végéig Hazánk, 1906 elejétől Az Ország címen jelent meg. Róla csak egész röviden: hazánk és országunk legreakciósabb lapja volt. Egy másikról, az Alkotmány címűről a kor ismerője megjegyezhetné, no de az csak volt olyan reakciós! Hát nem, még az se. Az Alkotmány ugyan a katolikus klérus lapja volt, a Hazánk, Az Ország azonban a nagybirtokos mágnásoké; a Nemzeti Kaszinó urai tartották fönn, köztük olyanok, mint gróf Zselénsky, akit nem is emlegettek másként, mint ,,a fekete gróf", ők a klérusnak se engedték volna át az elsőbbséget. Nos, ennek a legreakciósabb lapnak voltam a belső munkatársa. Nem részletezhetem itt, hogyan volt ilyesmi lehetséges abban az időben, elég itt a tény, hogy így volt, továbbá például az is, hagy ugyanakkor a Népszavába is írtam, szerkesztője voltam az akkortájt legradikálisabb irodalmi-művészeti kritikájú folyóiratnak, s ezt Az Ország felelőse tudta. De még ez is semmi ahhoz képest, hogy éppen e legreakciósabb lapban jelentek meg a kor legradikálisabb kritikái, az enyémek, és irgalmatlanul levágták a lapot fönntartó Kaszinó és a hivatalos állam mindenható nagyjait és fölmagasztalták az uraikat bőszítő újakat, az akkori „moderneket", például a nagybányaialkat, Rippl-Rónait. Hogy ez aztán hogyan volt lehetséges, szintén hosszú volna elmondani — ide csak az tartozik, hogy Ady legveszettebb lehurrogása idején éppen ebben a legreakciósabb lapban, Az Ország 1906. március 7-i számában, tehát nem sokkal az Új versek megjelenése után jelent meg róla az én cikkem — a legelső nagyterjedelmű és feltétlenül elismerő cikk. Egész lapnyi volt, már ezért is szokatlan politikai napilapban,