Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

lomból még senki sem vált igazán világirodalmivá. Petőfi sem világirodalmi faktor, és Adynál még bizonyos különleges nehézségek is vannak, mert legnagyobb költeményei közül sok olyan mélyen feltételezi a magyar fejlődés és a magyar történelem ismeretét, hogy csak sok jegyzettel lehetne a külföldiekkel egyáltalán megértetni a szöveget, s ez természetesen különösen a lírában nehezen áthágható akadály. Ehhez hozzá kell venni a mai kort, amelyben a pátoszellenesség, a manipulációval való megalkuvás a lírikusok jellemző tulajdonságává válik. így aztán — talán a francia és a dél-amerikai lírikusak bizonyos csoportjától eltekintve — Ady tartalmilag is rendkívül idegen a mai költőktől. József Attila tekintetében se legyenek túl nagy illúzióink. Igaz ugyan, hogy József Attilát könnyebb fordítani, ezért jobb József Attila-fordításaink vannak, de azért távolról sem beszélhetünk arról, hogy József Attila világirodalmi tényezővé vált, abban az értelemben, ahogyan mondjuk Majakovszkij vagy Eluard annak számít. Azt hiszem, ez olyan szerencsétlenség, amellyel nekünk, mint kis nemzetnek számolnunk kell. Meg kell tenni mindent, hogy Adyt megfelelően lefordíttassuk külföldi nyelvekre, de azt tanácsolom, hogy ezt nagy illúziók nélkül tegyük meg. A legnagyobb ritkaságok közé tartozik, hogy így érjen el lírikus de facto világirodalmi hatást. Vegyük például Paszternák esetét. Nem tudom megítélni, de orosz barátaimtól hallom, hogy komolyan veendő lírikus. Mégis az történt, hogy igen rossz, epigonisztikus regénye világirodalmi szenzáció lett — igaz, azt hiszem már túl vagyunk rajta, ma már senki sem olvassa —, de még ez a szenzáció sem volt képes arra, hogy Paszternák verseit igazán forgalomba hozza. Meg akarnám még futólag említeni, hogy létezik még a világirodalomnak egy harmadik fajtája is, aminek én személy szerint kevés jelentőséget tulajdonítok: tudniillik az, amit az irodalmi szakemberek világirodalomnak tekintenek. Hogy egyszerű példát mondjak: az anglisták Shakespeare-nek kb. 25 kortársát tartják világirodalomnak. Mégsem beszélhetünk arról, hogy Websternek, vagy Fordnak, vagy a többieknek a hatása túlmenne azon, hogy megtanulják a nevüket — csöppet sem hatnak a mai dráma fejlődésére, vagy a tragikummal kapcsolatos felfogásokra. A szakemberek világirodalma tehát egészen szűk, egyetemi, akadémikus csinálmány — nálunk is éltek vele: Petőfiről, Aranyról és Tompáról, mint a nagy triumvirátusról tanultunk. Mégsem sikerült Tompát bevinni a magyar irodalmi tudatba. Akármilyen formában szerepelt Petőfi és Arany, beszélhettek pro Petőfi, kontra Petőfi, ez