Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

Az Ady-kérdés számomra nagyon érdekes volt. Megjelent egy magyar antológia olaszul, egy XX. századi magyar antológia. De Micheli csinálta. Amikor itt járt, érdeklődtünk, hogy fogadták. Azt mondta, hogy Adyt meglehetősen tartózkodóan, magyar D'Annunziónak nevezték. Ezt én úgy értettem, hogy mint DAnnunziót, szecessziósnak, kicsit megjátszottnak tartják. Na most már kérdés az, hogy mit lehet Adyból, hogyan lehet Adyt, a jelentős Adyt elfogadtatni, vagy akár megismertetni a külföldiekkel? És megint visszatérek arra, hogyan lett itt Magyarországon Ady. Én nem tudom, hogy azt a tényleg sajátságosan magyar és egyszeri képződményt, ami Ady volt, hogyan lehet azt visszaadni idegen nyelveken, történelmi ismeretek nélkül. Másrészt pedig egyszerűen érdekessé tenni. Most az érdekességet nem rossz értelemben, hanem jó értelemben, nem a Veres Péter-i érdekesség értelmében értem, hanem úgy, hogy érdekli-e az embereket egyáltalán. Azt gondolom, hogy még itt Keleten is csak az a szűk kör tudja, hogy itt miről van szó, amelyiknek valami kapcsolata volt, valamilyen szellemi-történelmi kapcsolata volt a Monarchiával és Magyarországgal. Az utolsó kérdésre nagyon nehéz felelnem két okból. Az egyik ok az, hogy amit a világirodalomból és a kor világirodalmából ismerek, különösen a költészetből, az elég esetleges, mert az csak annyi, amit fordításból ismerek. A másik az, hogy az összemérések szintén nagyon esetlegesek. Én csak azt tudom mondani, hogy Ady kétségkívül a magyar költészetnek egyik nagy csúcsa, tényleg olyan, amilyen 4—5 ha van a magyar költészetben. Lehet, hogy a századnak a legnagyobb költője, nem mernék határozott lenni. Nézze, egyszer vitatkoztunk, régen, nagyon régen barátaimmal, hogy ki volt a legnagyobb magyar költő. Csodálatosképpen én akkor Vörösmartyra esküdtem, a másik Petőfire és a harmadik Aranyra. Aztán megállapítottuk, hogy ha nem akarjuk verekedéssel eldönteni, akkor meg kell állapítanunk, hogy mind a három nagyon nagy költő volt és nem lehet ranglistát állítani. Hozzá tudom venni még Csokonait, mert ő nagyon nagy költő volt, szintén nagyon méltatlanul nem olvasottnak, sőt alig értékeltnek tartom. És Adyt és József Attilát. Itt meg kell mondanom, hogy annak ellenére, hogy én József Attila követője voltam, és maradtam, Adyt nagyobb költőnek tartom, teljesebb költőnek tartom József Attilánál, annak ellenére, hogy József Attilában vannak olyan vonások, amik Adyból hiányoznak. Pontosan a kedves vonásokra gondolok, amik Adyból hiányoznak. 1968.