Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1972)

arról, hogy a hivatalos magyar irodalmat meg kell buktatni, tönkre kell tenni. Egyes egyedül Ady volt ezen a véleményen akkoriban és ezzel függ össze az is, hogy míg a többiek legjobb esetben Jásziékkal szimpatizáltak, vagy velük tartottak, a munkásmozgalom felé vonzódók pedig az ausztromarxizmus felé tájékozódtak, addig Ady Endre politikai tekintetben teljesen egyedülálló jelenség volt, aki időről időre lenyűgözte ugyan olvasóinak egy részét, de az akkori Magyarországon szélesebb talaja nem volt. Azt hiszem, Ady jelentőségét innen kiindulva kell megérteni. Innen magyarázható Ady lírájának az a feszültsége, amely a kor egyetlen írójában sincs meg, mert a többiek vagy a zsidóságból származtak és ennélfogva a zsidó burzsoázia kompromisszumát csinálták, kissé baloldalibb módon. Vagy pedig dzsentri vagy féidzsentri családból jöttek és nem is akarták kettévágni azokat a fonalakat, amelyek őket a származásukhoz fűzték. Babitsnál például nagyon világosan látni ezt. Az egész Petőfi—Arany szembeállítás tulajdonképpen csak arra szolgált, hogy engedélyezzenek a jólnevelt embereknek egy kis 'kapcsolatot a nyugati dekadenciával, de isten ments, hogy bármiféle igazi közük legyen olyan ordenáré jelenséghez, mint amilyen Petőfi volt. Persze ebben a tálalásban egy adag karikatúra is van. De azt hiszem, némiképpen jellemzi a Nyugatot. Akik a kompromisszummal nem voltak megelégedve, azok, mondhatnánk, nem álltak specifikus magyar talajon. Gondolok például Szabó Ervinre, aki csakugyan ellenzékben volt, és a francia szindikalizmusiban keresett gyógyírt a magyar munkáspárt opportunizmusára. Vagy ha szabad felhoznom a magam esetét: én az Ady-féle „protestáló hit, küldetéses vétó"-t próbáltam a hegeli dialektikával összhangba hozni. Az ilyen kísérleteknek a dolog természeténéi fogva nem lehetett széles hatásuk, és így jött létre az a különös helyzet, hogy Ady, aki nagy faltörő kos volt, és a Nyugat zászlója, a Nyugaton belül tulajdonképpen elszigetelődött. Azt hiszem, ezzel a paradoxiával tisztában kell lennünk. Nagyon érdekes és megírásra váró probléma Ady hatástörténete. Kezdődik egy tiszta hazugsággal, amikor tudniillik a 19 után Szabó Dezsővel induló irányzat meg akarta őt tenni magyar nacionalistának, amiből természetesen egyetlen szó sem igaz, mert éppen Ady voit az első magyar költő, aki felismerte a magyar sorsnak a nemzetiségekhez való viszonyát. Petőfi ezt nem ismerte föl 48-ban, ő nem látta ezt a problémát. Ady látta és rajta kívül tulajdonképpen csak egyetlen ember látta Magyarországon: Bartók Béla. Bartók népdalgyűjtésének kiterjesztése szlovák és román területre zenei téren ugyanazt jelentette, mint Ady felismerése.