Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

s mégis annyi a fejletlen, annyi a maga magát emésztő kincs, ott lehetetlen ily kérdésre nem fakadnia: vajon ennek így kell-e lennie, s ez nem lehetne-e másképp?" (Prog. 24. 1.), s vajon csak az ellenzéknek nem lenne szabad e kérdésre fakadnia, vajon csak neki volna tiltva elkövetni, saját meggyőződése szerint, mindent, hogy ezen oly szomorú állapot valahára megváltozzék? Gróf Széchenyi az ellenzék soraiból intézte e kérdéseket először nemzetéhez, szavai az ellenzék sorai között találtak visszhangra, midőn saját kérdéseire, mint férfihoz illik, tettékkel felelt, az ellenzék táborában találta társait, s ha az egyszerű kapitány, kinek szavára húsz év előtt egy nemzet jobbjainak egész serege megindult, s kit mi is örökös kapitányunknak hívénk, most viszonyainkat megváltozottaknak hiszi, s bajaink orvoslását más eszközöktől várja, bámulhatja-e valaki, hogy midőn állapotunk nem változott, mi tétlenségbe visszavonulni nem akarunk, ha azon úton tovább is megmaradunk; mely út állandó követésének „köszönhetni", mint gr. Széchenyi mondja, „hogy megvagyunk, és mint magyarok vagyunk meg, és habár egy igen fejletlen alkotmányt, de azért ilyest mégis bírunk?" (16. lap.) De hát mért nincs bizodalmatok a kormányhoz? így szólnak elleneink. „Volt idő, midőn a kormány legfőbb irányzata nemzet- és alkotmányellenies volt, s ekképp nem vala egyéb, mint kötelesség ellenzékileg kiállni a gátra:" — így szól gr. Széchenyi a 27. lapon, — de e napok elmultak, „a kormány felhagyott alkotmány- és nemzetiségkivetkeztetési tervével, vagy legalább oly következetes szisztémával nem eszközli azt többé, mint tevé azelőtt." (1. 41.); miért hát ennyi bizalmatlanság? miért nem fordítjuk hasznunkra „a kormány hatalmát, előnyeit s mindenekelőtt jó szándokát nemzetiségünk s alkotmányunk kifejtésére" (10. 1.)?, miért maradunk meg ellenzésünkben „most, anélkül, hogy csak legtávolabbról is tudnók, mit fog a kormány jövő országgyűlésen kitalálni'' (68. 1.) A B-P. Hiradó 589. számában ünnepélyesen kinyilatkoztatja, hogy „századok óta nincs kor, melyben a kormány, törvényszerűség, nemzetiség és alkotmányossággali megbarátkozás dolgában szebben állott volna, mint éppen most", s mi miért nem csatlakozunk hát tartalék nélkül a kormányhoz, miért nem szavazunk általános bizodalmat most, nyugodtan elvárva a tálalás nagy óráját, mely után oly dicső lakoma igértetik? Hisz jelen vitatkozásaink csak a szakácsok jó kedvét és saját étvágyunkat ronthatják meg, ebéd előtt ildomos magyar ember pihenni szokott. Legyen szabad e kérdésekre felelni. Felfogásunk szerint, az egyetértést, mely minden sikernek első föltétele, mind a pártok, mind a nemzet s kormány között csak az segítheti elő, ha egymás közötti méltánylattal, de egyszersmind férfias nyíltsággal mondja ki mindenikünk nézeteit. Azon leszünk, hogy ezt tehessük. Mindenekelőtt „kehlünkbe nyúltunk:" — mint azt gr. Széchenyi a 156. lapon tanácsolá, s kinyilatkoztatjuk becsületünkre, hogy ott: „irreconcilia-