Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

mert meggyőződéseit ismerek, magát egy sokkal kisebb -testület utasítása áltai lekötelezve érzendi? Mi úgy hisszük, hogy nem; sőt őszintén bevalljuk, miként a követ, meggyőződésünk szerint, sok esetben legszentebb kötelességét sértené, ha nem választói, hanem egy tőlök különvált kisebb testület utasításainak engedelmeskedve, azon bizodalmat csalná meg, melyet választói benne helyeztek. — Nem fogja senki tagadni, hogy nemcsak képzelhető, de valószínűleg sokszor elő is forduland az eset, midőn a választók többsége s azon testület többsége között, mely az utasítások készítésével megbízatott, valamely kérdés iránt véleménykülönbség forog fenn. Ha már most a választők azért, hogy saját nézeteiknek a törvényhozásnál többséget szerezzenek, egy bizonyos férfiút választottak, 'kiről tudják, hogy velők e nézetben egyetért, s az utasítást készítő testület, mely nézeteinek szinte többséget kíván, az utasítást saját, a választók nézetével ellenkező értelemben készíté, ugyan kinek értelmében nyilatkozzék a követ ilyesekben? ki magát az utasítás készítő testület képviselőjének tekinti, követni fogja utasítását, s a választóknak ily esetben csak a visszahívási jog — melyet az utasítások baráti, úgy hisszük, megszüntetni nem akarnak, —- maradhat fenn; de ki helyzetéről másképp vélekedik, ki a választás aktusát nem egy nagyszerű komédiának tekinti, mely a nép mulatságára játszatott el, s ki magát azért választói s nem egy kis kör küldöttének érzi, nem fogja-e minden tisztelettel félretenni, azon megjegyzéssel, hogy ismeri választói akaratát, s hogy az más, mint mi neki utasításba adatott. — Az utasítást adó testület ily esetben csak a választókhoz fölyamodhatik az engedetlen követ visszahívását kérni; de vajon akarunk-e ily összeütközésekre alkalmat adni. — Ha az utasítás adása nem a választók egyetemére bízatik, szükségképp ily összeütközések fordulnak elő, s így oly valami, mi, ha rendet akarunk, semmi esetre sem fogadtathatilk el. A választási és utasítás adási jog nem bízathatik különböző testületekre; ha tehát az utasítási rendszerhez ragaszkodunk, szükség, hogy e lehetőségek egyikét fogadjuk el. Vagy tág alapra állítva a választási jogot, meg kell engednünk, hogy azok, kiket a választási joggal felruháztunk, mint jelenleg a megyékben, úgy a városokban is tanácskozási képességgel bírjanak. Vagy szerfelett magas cenzus által oly szűkre kell szorítani a választók számát, hogy az, mint tanácskozó testület, célszerűen működhessék. Vagy harmadszor el kell fogadni a kétfokú választás elvét úgy, hogy a második fokú választók, mint tanácskozó testület egyszersmind az utasításokat készítsék. E három lehetőség közül az első zavarhoz, második a polgárok legnagyobb számának politikai jogtalanságához, harmadik a politikai jogok kijátszásához vezet. Mi egyiket sem tartjuk elfogadhatónak, s határozottan kimondjuk meggyőződésünket: miszerint a városok politikai jogai csak ugy rendeztethetnek el célszerűen, ha az utasítások iránt létező előítéleteket