Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

TEENDŐINK XV. (ÖRÖKVALTSAG) Kimondtuk eJőbíbi cikkelyeinkben azon meggyőződésünket : miként e nemzet haladása, melyet nemcsak mi, de — erősen hisszük — minden becsületes ember, bármily politikai párthoz tartozzék, egyiránt óhajt, nem remélhető mindaddig, míg a birtokviszonyok, melyek minden polgári társaság egyik főalapját képezik, jelen abnommis helyzetóikben maradnak, Utósó cikkelyeinknek feladata vok: figyelmessé tenni az olvasót a károkra, melyek a nemesi birtokot korlátozó ősiségi törvényekből származnak, s megmutatni, miként azoknak orvoslása csak az „uti possidetis" gyökeres gyógyszerének alkalmazása által lehetséges. Fordítsuk ma figyelmünket úrbéri földbirtokunkra. — A tárgy annyiszor s egyesek által oly alaposan vitaltatott már meg; hogy e részben rövidebbek lehetünk. Úrbéri viszonyaink káros hatásáról nem kétkedik senki többé. Mind politikai, mind nemzetgazdászati tekintetben sókkal szembetűnőbbek rossz következései, hogysem azokat valaki tagadná. Még az is, ki az általános ellenszenvet, mely az úrbéri függés ellen nyilatkozik, előítéleteken alapulónak hinné, kénytelen belátni, hogy oly institutio fenntartása, melyet majdnem mindenki — habár tévedésből — károsnak tart, lehetetlen; s csak az úrbéri viszonyok megszüntetésének módja az, mii körül a vitatkozás jelenleg folyik. Nem szándékunk azon módok elősorolásába bocsátkozni, melyek szerint az úrbéri tartozások örök megváltása részint a külföldön véghezment, részint nálunk indítványoztatott. Ezokae nézve utasítjuk olvasóinkat Pulszky Ferenc tisztelt barátunk jeles cikkelyeire, melyek e lapokban nemrég közöltettek. Felfogásunk szerint, ha van kérdés, melynek célszerű megoldására nézve az egyes határozott véleménnyel nem állhat elő, éppen az örökváltság kérdése az. Mi az ösvényen kijelölését, melyen ez ügyre nézve haladnunk kell, kizárólag törvényhozásunktól várjuk. Csak az ország különböző vidékei viszonyainak teljes ismerete által válik az lehetségessé, s hol keressük ezt, ha nem törvényhozásunknál, mely az egyes törvényhatóságok követei által magának e részben a szükséges adatokat megszerezheti? Részünkről itt csak azon óhajtásunkat fejezzük ki, hogy a törvényhozás az örökváltság kérdését a pártkérdések sorából kiemelve olyannak tekintse, melynek megoldása első kötelességei közé tartozik; s hogy az egyes törvényhatóságok részletes utasítások által a törvényhozásnak működését ne akadályoztassák. Az örökváltság kérdésének megoldása csak így remélhető. Ha azonban úgy vagyunk is meggyőződve, hogy az örökváltság elvének mikénti alkalmazása iránt célszerűleg csak a törvényhozás határozhat,