Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

juk, azon okok, melyek a gyökeres jogperek mellett felhozatnak, úgy hisszük, sokat fognak veszteni fontosságukból. És ha most az örökvallásokra fordítjuk figyelmünket: vajon, ha az ősiség eltöröltetvén, minden jószág, mely örökvallás címe alatt — a világos csalás és erőszak eseteit kivéve — annak kezében marad, kiében azt a törvény találta, azok, kiknek az örökvallások felbontására kezdett vagy kezdhető pereik leszállíttatnak, panaszkodhatnak-e azellen, hogy az ősiségét eltörlő törvénynek visszaható erő tulajdoníttatott? Az örökvallásnak több nemei között vegyük tekintetbe itt csak annak legközanségesebhikét, azon örökvallásokat, melyek eladás alapján történték. Az eladó világos szavaikban kinyilatkoztatja szándékát, mely szerint jószágát bizonyos meghatározott áron valakinek eladta, magának e jószágra nézve semmi jogát fenn nem tartván. A szerződés nyilván közhitelességíi pecsétek alatt történik, s közhitolességű jegyzőkönyvben jegyeztetik fel, s ha már most a törvényhozás, ily módon tett szerződéseket örökre érvényeseknek nyilvánít, s ekként mind a vevőnek, mind az eladónak szándékát szentesíti, mondhatja-e valaki, hogy jogokat sért? — Igen, de „az eladó 'bizonyosan tekintetbe vette a létező viszonyokat, s ámbár örökvallásában világosan kimondá, hogy magának az eladott jószágra semmi jogot fenn nem tart, talán már a bevallásnál arra számolt, hogy az utódai által felbontható leend"; így szólnak ismét elleneink. De kérdjük, vajon célszerű, vajon illő-e, hogy a törvényhozás egyrészről az eladónak csalási szándékát elősegítse, a másikról a vevőt szinte csalásra kényszeritse, ismert dolog levén, hogy vett birtokában nem is biztosithatja magát másképp, mint ha a vétel fejében fizetett öszlet az örökvallási oki évéiben tetemesen nagyobbnak tétetik ki. A törvényhozás tehát midőn az ősiség eltörlése által minden végbement Örökvallást megerősít, nem jogsértést követ el, hanem csak a szerződő felek bevallott szándékát erősíti meg, mi kétségbevehetlen kötelességei közé tartozik, s mi által csak azon ösvényen halad, melyet törvénykezésünk bizonyos tekintetben eddig is követett, mert csakugyan ha a magyar jognak az volna szelleme, hogy — mint sokan hiszik — az örökvallásők sérelem esetében az utódok által felbonthatók legyenek, s így az örökvallás tulajdonképp oly zálognak tekinthető, melyben bizonyos évek kikötve nincsenek, mi nem látjuk által, miért kívántatnának az örökvallásoknál több formaságok, mint a zálognál, miért állana főképp azon elv, hogy magános pecsétek alatt kötött örökvallásők — quia privatarum personarum sigilla nihil perpetuitatis sub se continere possunt — csak zálogaknák tekintendők. Mindezen okoknál fogva: mi azt hisszük, hogy mindazon esetekben, hol valamely birtok örökvallások által a jelen birtokosnak kezébe jutott, az uti possidetis elvének kimondása által semmi jogsértés nem követtetik el. Másképp áll az oly esetekben, hol valamely jószág zálogképpen jutott