Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

TEENDŐINK XIV. (ŐSISÉG TV.) Az ősiségnek vannak élvezetei, melyekről külföldinek, vagy olyannak, ki minden dolgot Bentihaim utilitárius szempontjából tekint, fogalma sem lehet. A szegény nemes, kit a szomorú napok, melyeken a haza, vagy azon igenis víg órák, melyeken saját háza eldődeinek korában keresztülment, ősi birtokától megfosztanak, az ősiségben keresé egyedüli vigasztalását. Ha a szalmakunyhó felett, melyben most lakik, rossz idők vonultak öl, fölnézett barnult gerendáira, hol rovások s botok között füstös irományai hevertek; s azon vigasztaló gondolat szállta meg lelkét, hogy ha most koplal is, ez irományokkal utódai a fél országot meg fogják szerezni. Levette a gerendáról, megnézte pecsétjét s a varázsiratot, melyen hite szerint családjának egykori nagysága följegyezve áll, s félig vigasztalva tette azt vissza előbbi heflyére. A föld, melyet most mint taxas másnak szánt, az övé leend, miért panaszkodjék sorsa ellen. Hisz nem hanyagolta el jogait soha, a szükséges protestációt nem mulasztá el, csak egy kis pénzhez jusson, s mindjárt hozzáfog peréhez. — így gondolkozott nem egy, de sok ezer nemes e hazában, s mi nem tagadjuk, hogy az „uti possidetis" elvének kimondása által több fényes reményeket semmisítettünk meg, mint bármily más rendelkezés altéi, melyet törvényhozásunk tehetne. Ennyiben az ősiség eltörlése egyeseknek csakugyan hélyrepótolhatatlan veszteséget okozand. De prózai századiban élünk, mely valamint minden institutióiban, úgy a birtoknál poézis helyett biztosságot keres, s a legfellengzőbb ábrándokat is könnyen feláldozza parányi anyagi haszonnak is, s kik az ősiségét védeni akarják, azoknak prózaibb térre kell állaniok. Nemhogy mennyi fényes remény, hanem mennyi anyagi haszon vész el egyesekre nézve, ha az ősiség eltöröltetik: ez a kérdés, meűy határozatunkra befolyással lehet; csak erre fogjuk fordítaná figyelmünket. „Az ősiség törvény ékre s törvényes szokásra támaszkodik; ki tehát a jelen viszonyok alatt eldődeinek birtokát visszaszerezheti, azt a törvényhozás ezen jogától igaztalanság nélkül nem foszthatja meg" — így szólnak az ősiség baráti. Az okoskodás, mint látjuk, azon meggyőződésből indul ki, hogy aki valamely jószághoz ősiség címe alatt jogokat formál, azt, ha jogai alaposak, csakugyan tettleg visszaszerezheti. Nézzük, mennyiben alapos ezen meggyőződés? Mindenekelőtt engedjenek meg nekünk elleneink egy, egészen a gyakorlati életből vett kérdést. Ha ősiség címe alatt keresett jószágok visszaszerzése a jelen viszonyok között annyira báztos, mint azt némelyek hinni látszanak, ugyan honnan van, hogy annyi ilynemű pereknél oly ritkák az esetek, melyben azok