Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

csak álokoskodások hozathatnak fel, arra való-e, hogy továbbra is fenntartassék? Meg kell tehát szüntetni az ősiségét; ez haladásunknak egyik legszükségesebb kelléke, s azért oly valami, mi, a dolgok természete szerint, hazánk haladó pártjának szükséges teendői közé tartozik. A kérdés csak az lehet, miként történjék e megszüntetés. Egyszerre-e, oly törvény által, mely a birtokviszonyokra nézve a statusquo fenntartását mondaná ki; vagy fokozatonként? — De ezekről külön számban. — * * * TEENDŐINK XIL (ŐSISÉG II.) Az ősiség káros következéseire nézve nincs többé véleménykülönbség közöttünk. Minden párt egyenlőn elismeri azt, sőt talán alig van ember e hazában, ki azon viszonyok •megszüntetését, melyek az ősiségből erednek, biztos kifejlődésünk első kellékei közé nem számítaná. Törvényhozásunk szinte úgy érzé ezt, mint minden egyesek, s ámbár az ősiség eltöröltetését elvileg nem monda ki, újabb időkben oly törvényeiket hozott, melyek által az ősiségi jogok egyes esetekben tettleg megsemmisíttettek, midőn más esetekben azoknak gyakorlata csaknem lehetetlenné tétetett; s így történt, hogy ámbár az ősiségnek káros következményei nagy részben fennmaradnak, azon biztosság, mely általa egyes nemes családok fennmaradására nyújtatott, nagy részben elenyészett. Ki ezen kételkedik, olvassa Gosztonyi Miklósnak az ősiségről legújabban irt jeles értekezését*, melyben a szerző főképp a magyar jogtudomány szempontjából indulva ki, jelen birtokviszonyainkról értekezik, s nem puszta elméleteknek hódolva, hanem mint praktikus jogtudós és bíró szólva a tárgyról, azon meggyőződését fejezi ki: hogy az ősiség, jelen viszonyaink között s azok után, miket törvényhozásunk újabb időkben tett, fenntarthatatlan. — Ha régi állapotunkhoz ragaszkodni akartunk; ha Werbőczy hármaskönyve a dubietások centuriájával és a centuriák dubietásával boldogságunkra szükséges vala, s a magvar arisztokráciát fenntartani nem lehet, mihelyt régi királyaink egy pár dekrétumai az örökkévalóság örvényébe dőlnek: akkor kellett volna ezt meggondolni, mikor az árkot átugrottuk (azaz, mikor régi birtok viszonyainkat mellékesen megváltoztató törvényeinket hoztuk), nem most, mikor már minden tekintetben késő; sőt okvetlen, akarunk nem akarunk, tovább kell menni; mert már az árok partja is, melyhez aggodalommal telve fogóz* Ősiség. Gosztonyi Miklós. Pest 1847. Trattner-Károlyi tulajdona.