Fenyő István szerk.: Eötvös József kiadatlan írásai. 1846. május–1848. február (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Cikkek, tanulmányok

a. köznép sokkal nagyobb érdeméről megfeledkezni, szintoly képtelenség volna, mint ha nemzetiségünk fennmaradásában az esetben is bíznánk, ha az csakugyan a nemesség fennállásától függne. A nemzetiség fennállása nem egy osztály kiváltságaitól, hanem a nép erélyességétől függ, s mivel a múlt ennek tanúságát adta, ezért nézünk nemzetiségünket illetőleg bátran a jövő elébe. — A nemzetiség fenntartása s azon magyar családok gyarapodása, melyek jelenleg nemesi kiváltsággal élnek, .mindkettő kívánatos, de föltétlenül nem függenek össze egymással. Ezt senki sem fogja tagadhatni, ha e kérdéseiket nyugodtan tekinti. De engedjük meg, hogy e tekintetben csalódánk, hogy nemzetiségünk fennállása csakugyan a nemesség birtokviszonyainak fenntartásától függ. Ugyan alkalmatos eszköz-e erre az ősiség? Hány nagy családot tartott ez fenn? A Garák ivadékai — mondják — napjainkban saját kezeikkel mávelik paraszttelkeiket. A legrégiebb családok ivadéka hét szilvafára szorult, s a nagy birtok majdnem kizárólag oly nemzetiségek kezeiben van,, melyeknek nevéről, ha két-három századdal hátrább nézünk, történeteink mitsem tudnak. Az ősiség e családok fenntartására alkotott institutio volt, s mégis a Rajna partjain nem találunk annyi várromot, mint hazánkban tönkrejutott családok romiadékait. Vajon azon institutiók, melyek mellett ez lehetséges volt, mi okon tartathatnak mindemellett a nemesség fenntartására szükségeseknek? — De ha egyes családokat nem tartott is fenn az ősiség, legalább attól őrizte meg az országot, hogy a földbirtok idegenek kezeibe ne jusson. így szólnak elleneink — Mondhatnák erre, hogy e bajnak elhárítására nem ősiség, hanem jól rendezett honosítási törvények kívántatnak. De fogadjuk el ezen ellenvetést is, és kérdjük, vajon a gyakorlati élet nem cáfolja-e meg azt, minden okoskodásnál helyesebben? Nézzük azon nagyabb birtokokat, melyek újabb időkben más kezekbe mentek át; nem idegen vevőket találunk-e nagy részben? s mily 'hatása volt ősiségi törvényeinknek ezek kizárására? Bizony ha e törvények hatását tekintjük, meg kell vallanunk, hogy azok csaknem a kisértetek sorsára jutottak, melyektől régiebb időben egyes jámbor félhetett, de melyektől felvilágosodott századunkban sonki sem fél többé. S miért? Mert a törvényhozás az ősiség fontos kérdését mellékesen már eldönté, s hol az újabb rendelkezésének útjában állott, elvileg fennhagyta ugyan, de anélkül, hogy magát általa legkevésbé is akadályoztatná. A kisajátítást s úrbéri örökváltságot rendező törvényekben az ősiség tettleg eltörültetett. Hiteltörvényeink nem vették azt semmi tekintetbe. A birtoktagosítást rendező intézkedések az ősiségi jog praktikus gyakorlatának oly akadályokat gördítettek elébe, melyek által a jog maga illuzóriussá válik; s vajon oly institutio, mellyel maga a törvényhozás így bánik, melynek egykori alapokai nem léteznek többé, mely mellett jelenleg