Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)
Major Ottó: A szerző nagyvonalú életrajza...
pesten mégis mintha katakombában éltünk volna. Én mindenesetre így éreztem, nekem külön okom is volt erre. 1942 végén ifjúsági sejtet, munkacsoportot szerveztem a heteseknél, ahonnan a letartóztatások és a rendőrterror kiűzték a fiatalokat. A véletlen úgy intézte, hogy megérjem a fölszabadulást. Véletlent kell mondanom. Hiszen alig volt család az országban, ahol ne gyászoltak volna. Öcsémet megölték, apám családjából mindenkit elpusztítottak, anyám vidéki rokonságát Auschwitzban égették el. Ha mélyére néztem volna tragédiánknak, talán élni se tudok tovább. De átléptünk halottainkon, és nem néztünk vissza többé. Táskámban egy váltás fehérneművel és paksaméta verssel fogadtam az új világot. A verseket az év derekáig kötetnyire szaporítottam, és 45—46 fordulóján Ezer alakban címen megjelentettem. Az Anonymus adta ki, nem a szerző költségén, ahogyan addig első köteteknél szokásos volt. A könyvkiadó nagyvonalú igazgatójának: Papp Miklósnak, s főként Hegedűs Gézának, a versszerető irodalmi vezetőnek köszönhettem ezt. 4. ifjúságom viharos négy esztendeje következett ezután. Féktelenül éltem; politika, irodalom alig érdekelt. Ha számbaveszem azoknak az éveknek a termését, meglep, milyen sokat írtam és publikáltam mégis. Kötetre való verset, esszét és újságcikket. Szerkesztőségekben dolgoztam, politikai gyűlések szónoka voltam, egyetemre jártam, éjszakáztam, hajnal előtt ritkán értem haza. S mindenre volt időm, energiám. A nagy tevékenység és életkedv mélyén azonban szorongás lappangott, éppen írásaim tanúsítják ezt. Akkor megjelent verseim, esszéim legtöbbjét pesszimizmus, vagy legalább szkepszis hatja át. Gazdátlan űrben című versemben, halottaimról szólva, ezt az életérzést így fogalmazom meg: Elbuktak ök, s kik megmaradtuk hazátlanul, testvértelen, torkukat többé el nem hagyja a levegőtlen félelem. Vagy másutt: Hazátlanok s akiknek nincs hazájuk: hősök. Uruk a falka-félelem. Lappangva nőnek, nyugtukat az ágyúk őrzik nem-múló nappal, s éjeken.