Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Vészi Endre: Az út elején

tétényi sertéshizlaldára különösen emlékszem. Egy nagy sertésvész tetemeit dolgozta fel szappanná. A disznók tömege szőröstül-bőröstül-patástul került a két emelet mélységű üstbe. Zuhogott rájuk a liilásfehér lúg, beléjük tépett a sokszázfokos gőz. Még egyszer, utoljára megmozdultak; az őrjöngő masszában fellökődött ormányuk, patájuk, kunkori farkuk: élni látszottak. Napokig főttek, kavarogtak, tisztultak. Végül apám hazahozta a zsákmányt. Keményen letett az asztalra egy csontszínű, nyersszagú, nagy darab szappant. Nyolcéves voltam, mikor apám megbetegedett, s az orvos egy időre eltiltotta a lúgos, gőzös mesterségtől. Anyám vette át a családfenntartó szerepét. Apám nővérei finom női fehérneműket készítettek. Három közülük előkelő hölgyeknek, divatos színésznőknek dolgozott, a negyedik fél- és egész prostituáltaknak adta el áruját, részletfizetésre. Anyámat ez a nővér karolta fel. Átadott neki egy listát címekkel és egy kézibőröndbe csomagolt kollekciót. Anyám elindult a bőrönddel a megalázó útnak, a lépcsőházaiknak és emeleteknek. Gyakran vitt magával, mintegy bátorításként a gyermeki gyanútlanságot. Engem azonban ezek az utak felzaklattak. Arcom kigyulladt, amint illatos női ujjak, hűvös puha tenyerek csúsztak végig rajtam. S egyszer egy ilyen lakásban — két tűzvörös nővér lakott itt —, a résnyire kinyílt szobaajtóban megpillantottam az egyiket meztelenül. „Ne nézz oda!" — állt elém anyám, de a fehéren világító szép test, a keményen rezzenő mell, s a bimbók barnapiros pecsétje megmaradt lehunyt szemem mögött is. Tizenöt éves koromban, négy polgári elvégzése után elmentem vésnökinasnak. Apám akarta így, mert tudomása szerint, ebben a szakmában jó jövője lehet az embernek. A vésnökök készítették a szappanstancákat is, azokat a présszerszámokat, amelyek a szappannak formát és szöveget adnak. Ezzel életemnek új szakasza nyílott. A műhelyben szervezett munkások dolgoztak, a vasasszakszervezethez tartoztunk. Magam is mindjárt ifjúmunkásként a szakszervezet tagja lettem, s így ismertem meg a közösség kötelmeit és az együttes fellépés előnyeit. így lettem végül is szocialista. A fiatal segédek java az MTE-ben tornászott, nyaranként a gödi Fészekbe járt víkendezni, részt vett a mozgalmi élet regényes eseményeiben. Jól fizetett szakmunkások dolgoztak itt, s a főnök igyekezett elkerülni az összecsapásokat, mert számítását kitűnően megtalálta. Liberalizmusát elősegítette, hogy egyik-másik segéd, bizalmi, eléggé a kezére járt, egyeztetve a kétféle érdeket. Itt ismertem meg a szervezett erő mellett a demagógiát és az opportunizmust is. Ezt a korszakot megírtam első regényemben, a Felszaba-