Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Thurzó Gábor: „A lelkem üdvössége..."

kereskedelmi iskola sötét folyosóin. Bemutatkoztam — de ő volt nagyobb zavarban, nem én. Akadozva beszélgettünk. És egy idő múlva kicsit fanyarul félrehajtotta fejét. — Tudod — mondta —, évek óta örülök, hogy itt a kereskedelmiben sikerült megkedveltetnem a fiúkkal az irodalmat. Sőt, az egyikből még író is lett. Most aztán . .. Nem értettem. — Azt hitted, engem is tanítottál? — Tévedtem. A barátod azt mondta, ő írta a novelláidat, kritikáidat. Csak más néven, mert tót neve van, nem alkalmas a magyar irodalomra. Érettségi után eltűnt. De ha megjelent valami írásod, küldött egy példányt, kikérte a véleményemet. — Nekem sosem szólt. — Na, nem mindig örültél volna neki. — És már mosolygott: — Ahogy elnézlek, azt is mondhatnám, te vagy tanári pályám csődje. Egyetlen írót neveltem, az is Sík Sándor tanítványa volt. És az se volt büszke rá ... Akkoriban már a bölcsészkarra jártam; már megjelent, meg is bukott első lapunk, a Perspektíva. De akik a véletlen folytán öszszekerültünk, együtt maradtunk, és rövidesen — ez volt a divat — nemzedékké neveztük ki magunkat. Rónay György, Jékely Zoltán, Sőtér István. Várkonyi Zoltán — mi maradtunk meg a kezdeti időkből. A lap — ahogy Rónay György írta nemrégiben — meglepően jól sikerült, és ezt neki el kell hinnem, mert mégiscsak ő a kritikus, irodalomtörténész. Én kissé riadtan nézem a lapot is, benne Rónay költeményeit is, a magam dolgait is. Gyerekes dolgok voltak ezek még. Egyetlen felnőtt vonásukat fedeztem csak fel, — remekül tudtuk dicsérni egymást, és bár fogalmunk se volt, mit akarunk, ügyesen szervezkedtünk. Mindenesetre, ez volt a tájékozódás. A többiek se tájékozódtak könnyen, én mindenesetre a legzavarosabban. Rendkívül nehezen ugyan, de rendkívül sokat és rosszat írtam. És nem tudom, mi lehetett az oka, a pályakezdés simán sikerült nekem is, akárcsak a többinek. Lehet, hogy szerencse volt az oka, vagy az, hogy illett helyet biztosítani a „nemzedéknek". Nekem — és hadd tegyem hozzá: Rónay Györgynek — az segíthetett, hogy katolikus írónak tartottak. A katolikus irodalom akkor tört ki a sekrestyéből, akkor adott a könyvkiadóknak remek részlet-üzlet alkalmat az eucharisztikus Szent Év, és a sok külföldi közé kellett magyar regény is. így kerültem én a Franklin Társulat sorozatában első regényemmel Mauriac, Bernanos, Chesterton mellé. így lettem hivatalosan is katolikus író, és nemigen hiszik el, amit Heinrich Böllel együtt