Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Tamási Áron: A hegyi patakról

de akkor két gondolat megkörnyékezett: az egyik gondolat az volt, hogy az íróknak erdőn-mezőn, vagy napestig a hivatalokban nem kell dolgozniuk; s a másik pedig az volt, hogy amit valaki más tudhat, azt miért ne tudhatnám én is. Elmentem hát az én csörgedező hegyi patakomnak a forrásához, s annak a tükrében megkérdeztem magamtól, hogy írjak-e novellát, vagy ne írjak. A csobogó tiszta forrásból azt a választ véltem hallani, hogy írjak. Meg is írtam a novellát, s majd az újság egyik vasárnapi tárcájában meg is jelent. Azóta megírtam úgy százötven novellát; írtam regényeket és színpadi műveket, s szépszámmal cikkeket a magyar és az emberi boldogulásról. írásaimat mindig az elégedetlenség kísérte; s hat-nyolc könyv, melyeknek a témáit magamban hordom, az eddigi könyveim közül hiányzik, de ezt a hiányt az elmúlt kincstári irodalmi politikával együtt viseljük. Egyedül talán csak az vigasztal, itt a csörgedező hegyi patakom partján, hogy a patak tiszta vizet visz a jövő felé. S miközben mondikálva és mormogva folyik tova. holló gyanánt ismét a vállamra ül az a gondolat, hogy a létezés folyamata igazság helyett tényekből áll és ábrándokból. De lélek és értelem szerint néha bizony már behintem a tényeket az ábránd színpompás őszi leveleivel, hogy ne legyenek annyira árvák.