Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Takáts Gyula: A gyalogjárók sorsa érdekelt mindenkor

geket irányították. A görögöknél például a filozófiai iskolák, az akkori demokráciák szelleme, és benne a szobrászok és a dráma mesterei. Röviden közelebbi példával, a francia forradalom, a magyar jakobinizmus, aztán a reformnemzedék és végül Petőfiék, mint a csúcs. Tehát az emberi életformák voltak ideáljaim. S gyermekkorom óta ezekben az eltűnt társadalmi keretekben is azt kívántam mindenkor, azt a szellemi és anyagi jólétet, mai szóval életszínvonalat a köznépnek, amelyet az a hajdani társadalmi vezető réteg élvezett. Ma is így gondolkozom s mindez az igény és igazságvágy nem 1945. után született lírámban, de legalább 1937-re megy vissza . . . 5. Az alkotómódszert nálam éppúgy, mint másoknál is, a szabad idő kevés volta alakította ki. Tudniillik ezzel a kevés szabad idővel is állandóan hadilábon állok. Aki az írói munka mellett még hivatalban is szolgál, az idejének és életének gyertyáját egyszerre a két végén gyújtja meg. Egy biztos, dolgozószobám elsősorban az utca, a gyalogút, és a vasúti pad, ha rám nem köszönnek az ismerősök. S ki nem ismeri egymást egy kisvárosban? Segítőtársam az állandóan zsebben hordozott kis notesz. A vázlat, egy olyan gyorsírással, amelyet csak magam tudok olvasni. Legtöbbször csak egy-egy vers lényegét tudom rögzíteni, de lassan ez is átalakult egy fejben történő fogalmazássá. Utcán, úton és minden járművön, az apostolok lován és a MÁV kerekein így mondtam el. — némán, — legtöbb versemet. Memória kérdése legtöbbször már egy-egy versem. Ha nekiülök, vagy inkább, ha lefekszem, legtöbbször már csak a készet formálom s ez sokszor elég gyorsan megy. Elalvás előtt jól és gyorsan tudok koncentrálni . . . Csak 1945—1948 között jutott osztályrészemül olyan három év, amikor Kaposvár város, mint írót örökbefogadott, amikor aztán annyit utazhattam, írhattam és horgászhattam, amennyit fizikai és lelkierőm elbírt. Más a helyzet Becén, a Szövetség alkotóházával szemben, ahol a szívemhez szabott környezetben, egy víkendházban dolgozhatok hivatalos szabadságom alatt. Legtermékenyebb évszakom, mint a természeté, az ősz. Becén kellene mindig élni és így írni és újra rajzolni, festeni, de erre csak egy ,,de" a felelet és az a 25 év. melyet egy gazdánál, a magyar művelődésügynél szolgáltam egyhuzamban. A verseim alapozásáról még csak annyit, hogy a környezet, amennyiben múzeumban dolgozom, mégis csak a múzsák galéria-