Tóbiás Áron szerk.: Írói vallomások (Irodalmi Múzeum, Budapest, 1971)

Birkás Endre: Rész és egész

BIRKÁS ENDRE: RÉSZ ÉS EGÉSZ Budapesten születtem 1913-ban. Tízéves koromban szüleimmel Pécsre költöztünk, itt jártam gimnáziumba, s itt jogászkodtam az egyetemen. Alattomban, különösebb előjelek nélkül az egyetemi évek alatt környékezett meg a gondolat, hogy írni kezdjek. Írói kísérletezéseimre kényelmetlenül gondolok vissza, olyanféleképpen, mint ifjúkori nemi botlásokra. Bár más indítékból, de még ma is kísért valamiféle furcsa, titkos szégyenkezés, ha egy új írásomat nyomtatásban meglátom vagy akár egy régebbibe belelapozok. Ettől azt hiszem, hogy sohasem fogok szabadulni. Ügy érzem, egy írás közreadása majdnem mindig belső ügyeink kiteregetése, nyilvános vetkőzés, amikor is nem csupán a pőreségünk mutogatása a megszégyenítő, hanem ahogy lassan, rétegenként hántjuk le magunkról burkainkat, akárcsak egy sztriptiz-mutatványos. Az egyetemi évek után katonáskodás, majd hosszabb külföldi tartózkodás következett. Csak aztán vált valóra az álmom, ismét szülővárosom lakója lehettem. Pár évig kiadónál lektorkodtam, később könyvárus, antikvárius lettem. E szép mesterséget 1962-ig folytattam, akkor elhívtak a Széchényi Könyvtárba, azóta ott dolgozom. írói pályám — ha beszélhetek erről egyáltalában — lassan, nehézkesen indult, s úgy is alakult. Két cezúra szakította meg. Az elsőt a háború okozta. 22 éves koromtól 30-ig — ezekben az úgynevezett pályakezdő, tájékozódó években — s igazán nem jószántamból majdnem öt évet katonáskodtam. 1938-tól 1943-ig csak hetekre-hónapokra szabadultam vissza a civil életbe. Bevonultattak az összes visszacsatolt országrészbe, két alkalommal vittek ki a keleti frontra, ott voltam a doni katasztrófánál is. Akkoriban sokat átkoztam a sorsomat, ma már annyi év messzeségéből nem vádolom többé. Megtanultam, hogy a komisz, megalázó élmény, nélkülözés vagy betegség, az író számára gyakran sokkal gyümölcsözőbb, mint a szép és kellemes emlék.