Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum 3. Budapest, 1969)

Fábry Zoltán

ellenségei. Az emberek feledni akarnaki jaj, egy szót se a bábomrólI És ez a bűnös közöny szakítja meg Ady humánum szerepének folyamatosságát, mert ez a közöny nem más, mint emberség-szabotálás, humánum-szigetelés. És a háború és a béke perében ki, mi nélkülözhetné az Élet szent és tudatos hivőjét, szerelmesét, Adyt?! öt kell hallgatni, követni, mert az Élet "nem azért a- dott annyi szépet. / Hogy átvádoljanak most rajta / Vé res s ostoba feneségek". Itt és igy teljesedik ki Ady költészete örökséggé: "Amit adtam örökség s nem divat". Az öröklők felelőssége az örökhagyókénál is nagyobb! Jelentsük ki axiómaként: a vers lefordíthatatlan. És az Ady-vers kétszeresen az, mert eldöntőn magyarságában gyökerezik. A költészet önteremtés, és a szavak e legsajátosabb szülés eredményei. A vers nem utolsósorban a szó mágiája, belőle bomlik ki a titok. A költő szóteremtő, névadó. A költészet a tartalmi és formai egyezés kristálya. És ezt a kristályt,

analyst a nyelv teremt, nehéz megbontani: törékeny és merev. Idegen tolmácsolásban izeire bontva, és igy már más összetételben állhat csak össze újra. Hogy mi az akadálya Ady világirodalmi betörésének, azt tavaly a jugoszláviai Hid-ban — "Ismeretlen Ady

" cimü Írásomban — próbáltam megmagyarázni. Engedje meg, hogy uj fogalmazás helyett ezt a részletet olvassam fel: "A magyar világmondanivaló, 3 magyar világadalék nagyrészt költőiben él és — rejtőzik. A magyar hozzájárulás ezzel eleve süketségre, visszhangtalanságra van itélve. Természetszerűen. A vers: lefordíthatatlan.Hiába minden jóakarat, tehetség, sőt konzsenialitás:a vers