Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum 3. Budapest, 1969)

Garai Gábor

pen divatban. Sokan ugy érzik, bogy az a magas hőfok, amin Ady versei izzanak, mintha távol állna a mai ember rezignáltabb, vagy mondjuk, intelektuálisabb, tünődöbb, kritikusabb szemléletétől. Mindamellett ismerek sok olyam embert is, és azt hiszem, hogy nem csak az én ismerőseim körében, hanem országszerte sokan vannak, nemcsak öregek, nemcsak Ady irodalmi emlőin nevelkedettek, hanem mások is, akik őszintén szeretik és akiket lelkesiteni tud és tűzbe tud hozni, csak talán nem ezek hallatják leginkább a hangjukat. A második kérdés ugy szól, hogy eleven hatóerő-e irodalmunkban, alakuló társadalmunkban Ady életmüve? Az az érzésem, hogy az első kérdésre adott válaszomban már lényegében erre is megfeleltem, legfeljebb még anynyit tennék hozzá, ami alakuló társadalmunkat illeti, hogy ebben feltétlenül itt van Ady életmüve. Hát azért amiékezzünk vissza arra, hogy a felszabadulás után Adynak milyen uj kultusza támadt, és ez nem volt mesterséges kultusz, hanem felszabadult öröme annak, hogy az eegész Adyt, a teljes Adyt fogadhatjuk magunkba. Igaz; hogy aztán volt egy időszak, amikor túlhangsúlyoztuk a politikus Adyt, és akkor meg a szerelmes vagy a "dekadens", vagy az istenes Adyt nem tehettük magunkévá. Talán abban, hogy a köztudatban vagy a közéletben egy kicsit háttérbe szorult, szerepe lehet annak, hogy volt egy időszak, ugy 1956 előtt, amikor József Attila rovására a lobogónk Petőfi mellett Adyt is lobogtattuk, de közben József Attilát nagyon is egyoldalú kritikával szemléltük. Szinte fellélegzésként hatott az, hogy ismét a teljes József Attilát vallhatjuk magunkénak, és erre vetették rá magukat az emberek. Ugy szól a következő kérdés, hogy melyek azok a vonásai Ady életmüvének, amelyek ma is aktuálisak, és