Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum 3. Budapest, 1969)

Lukács György

ezt a sztálini korszakot, és egy uj proletár demokráciával csakugyan belekerülünk az eleven szocialista é— pitésbe, akkor azt hiszem, többen lesznek, akik Adyban fölismerik a maguk Íróját. Én az U.j versek olvasása óta - tehát több mint 60 éve — nem vesztettem el a kontaktust Adyval egyetlen napra sem. De ez biográfikus adalék, és anélkül, hogy a saját jelentőségemet túlozni a— karaám, magamat sem tudom tipikus jelenségnek tekinteni a magyar fejlődésben. Hogy miért olyan nehéz betörni Adyval a világirodalomb a? Először is a világirodalomba az epikai és drámai müvek sokkal könnyebben törnek be fordításokon keresztül. A világon sok millió ember számitja nagy olvasmányai közé a Háború és békét vagy az Iliászt vagy Swift et - de legfeljebb 5 vagy lo % olvasta ezeket a müveket eredetiben. Emlékszem, hogy pl. a Háború és békének az a német "Reclam" füzetben való fordítása, amelyet hetedikes gimnazista koromban órákon olvastam a pad alatt, egészen rossz fordítás volt. De a Háború és béke epikai nagyságát rossz fordítással sem lehet széttörni, ez hat mindenen keresztül. Ugyanez áll Shakes— peare-re és a görög tragédiákra is, A líra viszont a legritkább esetben adható vissza. Ez jellegzetességei közé tartozik. Például fiatal koromban, amikor a német kapcsolataim nagyon erősek voltak, Stefan George méretű lírikusok fordításában ia olvastam a nagy francia költőket, és mondhatom, ha Baudelaire-t nem olvastam volna eredetiben, a Stefan George-féle Baudelaire soha nem tett volna rám semmiféle hatást. Szándékosan hozom fel Stefan Georgét, mert rá igazán nem lehet azt mondani, hogy nyersfordításból dolgozott, vagy nem tudott verselni es 'm éeis elsikkadt nála az, ami Baudelaire-nél emberileg olyan mélyen megkapó. - Tannak bizonyos dol-