Illés Ilona szerk.: Mikes Lajos levelesládájából (Irodalmi Múzeum 2. Budapest, 1968)

Levelek

.'elldömölk, 1924, máj. Jl, Sokszor szeretett, sokszor meggyűlölt, raégi3 mindég tisztelt Szerkesztő ur! A májusi esők rabságából kiszabadult illatoktól üldözve rohantunk át az éccakán, én és a vonat, - fekete kőszéntől és feketébb fájdalomtól fűtve ... Nyolcvan és néhány mértföldet futott velem a vonat, a gépész és fűtő már megkereste a maga napi kenyerét, rongyait és csókjait, mikor én leszakadtam a vonatról, mint a tajték a paripáról* Liest már elgondolkozva ülök itt egy romlott csapszékben, megiszom egy pohárka szilvóriumot és megeszem két töpörödött öreg zsömlét, rágyújtok egy cigarettára; - hajnali öt óra lehet; fáradt vagyok, mert míg az utam le nem tellett, majdnem Győrtől, I— dáig valahogyan elveszett három ingemet, két alsónadrágomat, három galléromat hajszoltam kocsiról kocsira. Mindhiába! A sváb parasztlányok bánatosan egyhangú aótázással várták szülőfalujukat. De - gondoltam - hol születtem én? Érzésem borzadozva felelt: Nincs neve annak a helynek; szép leányok és szebb gondolatok már elvágták a köldökszálat, amely a földhöz fűzött. Másnak otthont ád a csók, nekem száműzetést, és ha visszanézek legutolsó gondolatomra, olyan az, mint a kivert kutya roskadozó ólja és ha : ránézek a Halál felé: fölperzselt hidakat látok. Föl-fölbuzdítom magamat: Föl a fejjel, ez az élet less a te utolsó városod, és benne a művészet a ta utolsó gettód, a magyar nyelv a te utolsó láncod. üjra elgondolom utazásomat: de nem mondhatom el, mit cselekedett a vidék, amelyen átgázoltunk, mint zengett záport az ég és milyen melódiákat énekeltem a 3váb lányokkal. Könnyem lassan viszszarándul, megkeresi a várostj mint a folyó a tengert, hogy beléomóljön. Ott áll a város szivében, az uccak fanatikus könyörgéseitol körülüvöltve, körültáncolva a Nyomorúság gigászi szobra, úgy ohogy azt a sors megmintáztaI férfi arculattal, asszonyi felsőtest—