Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Sándor László: Kassák Lajos csehszlovákiai előadókörútjai

Lajos személyesen jön le, hogy az új irányzat létjogosultságát minél szélesebb rétegekben igazolja. Az érdekes, csaknem izgalmas estélyen Kassák Lajos tart előadást az aktivista művészetről. Kassákné Simon Jolán verseket szaval, egy Kassáról magukkal hozott énekes megzenésített Kassák-verseket fog énekelni, végül az Ungvárott is jól ismert Mácza János, a Munkás szerkesztője olvas fel értékes novellákat és drámarészleteket."

11 Az előadóestről két beszámoló jelent meg a helyi sajtóban. A szabadelvű Új Közlöny névtelen kritikusa igyekezett tárgyilagos értékelést adni Kassákról és Simon Jolánról, valamint a többi szereplőről, s részletesen szólt a közönség reagálásáról is: „Csodálatos emberek ezek. Sápadtan, tüdőtlenül ott állnak szemben a nevető, idegen tömeggel, csak az ő arcuk halálosan komoly, csak az ő szemükből lobog ki a híves, a rajongás, és apostoli türelemmel szórnak idegen, furcsa virágokat az értelmetlen, hüledező emberek felé. [...] Úgy ül be a közönség a színházba: na most meg fogok pukkadni a röhögéstől, halljuk. És mikor a kitárult homlokú Kassák megjelent, és jó, tótos akcentussal egészen érthető és figyelemre méltó dolgokat olvasott fel egy csomó papirosról, a bennrekedt kacagás türelmetlenül feszült ki a szemekből. Nagyon elkomolyodtak az emberek. Azután Simon Jolán hangja . . . tiszta mély ezüstharang . . . döbbentette izgalomba a közönséget. Képtelenül egymás mellé rakott szavak, mint kész, ható érzések buggyantak ki a száján, és a hangokba részegült tömeg ismét elfelejtett nevetni . . .odafigyeltek, új dolgokat hallva, új formáktól lenyűgözötten. Majd megint felnyílt a rozoga függöny. Ott állt Máczáné, mint fekete gyertyatartóban lobogó, rőt lángú gyertyaszál, vértelenül, erőtlen elszántsággal, és gyenge gyerekhangján vaskos kifejezésekkel zsonglőrködött. Itt-ott kipukkadt egy-egy sokáig elfojtott nevetés, amikor a korallpiros csecsbimbókról volt szó, de általánosságban nagy tisztességtudással nézték a furcsa szabású aszszonykát, aki betéve, könyv nélkül és folyékonyan szavalta Barta Sándor és Kudlák [Lajos] zseniálisan megzavarodott mondatait.. . A műsor második része már a közderültség jegyében folyt le. Nagyon sokan görcsöket kaptak a nevetéstől, de voltak olyanok is, akik egy-egy hangra felfigyeltek, és komolyra biggyedt ajkuk körül a mosoly. A sápadt, komor emberek pedig elszánt akarattal, halálos komolyan mondták a magukét, amely lehet, hogy a jövő zenéje, lehet, hogy egypár kificamodott agyú dekadens fixa ideája, de mindenesetre érdekes és figyelemre méltó megnyilvánulása az előreakarásnak."

12 A másik beszámoló a jobboldali magyar polgári pártok lapjában, az erősen retrográd szellemű Határszéli Újságban jelent meg. A gúnyolódó, sőt gyűlölködő hangú cikk a maga módján plasztikusan érzékelteti, hogy a helyi közvélemény konzervatív részében milyen szélsőséges érzelmeket keltett Kassákék nyilvánosság elé lépése: „Egy szegény egzaltált ember, bizonyos Kassák Lajos nevezetű, hasonszőrű társaival f. hó 24-én »irodalmi és művészestet« rendezett Ungváron, hogy — mint az Új Közlöny beharangozóképpen írta — » meggyőzze a legmodernebb irodalmi és művészeti irányzat létjogosultságáról a kétkedőket, értelmetleneket, rosszindulatúakat és nevetoket«. Nos! Bennünket is meggyőztek Kassákék arról, hogy aki »tányérszemű kutyákrók, »vörös frakkos hordokrol«, »dekoltazsukban óriási libákat melengető zsidó asszonyokról« beszél, s akinek verseiben ilyen kitételek fordulnak elő: »Az utcák fekete szekereket gargalizalnak«, »A tébolydák zöld szalagokat vonyítanak az eletre«, »Tetovalt lábszárakat énekelt be ösztövér generálisok szemeibe« stb. — »irodalmi« rögeszmékkel megvert