Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Sándor László: Kassák Lajos csehszlovákiai előadókörútjai

szeti törekvések szerepelnek, a következőket emeljük ki: Kassák Lajos bevezető előadása az új művészetről; Kudlák Lajos verseket olvas fel. Frantisek Spitzer Reiter Róbert, Újvári Erzsi, Reményi László, Enders Ervin és mások verseit szavalja. K. Simon Jolán Altomare, Arp, Huelsenbeck, Schwitters és Kassák verseiből szaval. Különös eseménye lesz az estnek Barta Sándor Demonstráció című munkájának bemutatása. Ez az érdekes bemutató első gyakorlati kísérlet lesz az emberi életformának (filozófiának éppúgy, mint művészetnek) egy egységes, minden novellisztikus tartalom nélküli összefogásra. Kórusok, vetítés, zene, bábok, plakátok és képzőművészet van ebben a műben egy összha­tásba fölsűrítve." 2 Az előadásról ugyancsak a Bécsi Magyar Újság számolt be: „Az estét Kassák Lajos bevezető előadása nyitotta meg. Ismertette a Ma legújabb fejlődési fázisát, s hangsúlyozta, hogy a Ma nem meredt tradícióvá, hanem a forradalmi kényszereszméktől megszabadulva, újra friss erőkkel küzd a belső kulturális forradalo­mért. Simon Jolán volt az est fénypontja. Ősi mágikus hangkötésekkel új verseket adott elő, melyek tisztán a szavak asszociatív erejével voltak felépítve. Barta Sándor Jaj című, az orosz éhínségről írt költeményét olvasta fel. A csoport dadaista szárnyát Kudlák Lajos és Spitzer Ferenc képviselte. Az estét Barta Sándor Demonstráció című szimfonikus költe­ménye fejezte be, mely érdekes kísérlet volt a vetítéssel, kórussal és zenével kísért drámai dialógus illusztrálására." 3 Kassák Simon Jolánnal Prágából Kassára utazott, ahol — mint a Munkás 4 kommu­nista pártlap is jelezte — eredetileg március 12-én kellett volna az első szlovenszkoi elő­adást megtartani, de a közbeiktatott prágai előadás miatt egy héttel későbbre halasz­tódott. A Kassai Napíó így harangozta be Kassák Lajos és Simon Jolán március 19-i elő­adását: „Kassák Lajos Simon Jolánnal szlovenszkoi turnéra jött. Vasárnap itt, Kassán munkáselőadást tart a Proletkult rendezésében a városi zenedében. Innen Ungvárra, Bereg­szászra és Losoncra megy. Lehet, hogy visszajön még Kassára, szeretne a polgári közön­ségnek egy felolvasást tartani, mert útjának célja művészi és emberi törekvések minél szélesebb körben való propagálása. Prágában tartott előadást, mielőtt idejött. A terem zsúfolásig megtelt diákokkal és polgári közönséggel, természetesen mind magyar. A felolvasásnak hatalmas sikere volt, annyira, hogy az ő termük alatti souterrain helyiségben nem tudták folytatni az ott tartott tudományos előadást, és a rendőrség többször csendre intette a tomboló közön­séget. Előadásainak programját java részben Simon Jolán tölti ki. Kassák bevezetőt mond, melyben kifejti világszemléletét és művészi törekvéseit. Simon Jolán Kurt Schwitters, a Márz-költő, Guillaume Apollinaire szimultanista, Libero Altomare futurista, Richard Huelsenbeck dadaista, Hans Arp dadaista és Hugo Ball, a maori versek költőjének műveit adja elő, azonkívül Barta Sándor Primitív szentháromságéi, Kassák pedig ún. képköltemé­nyeiből olvas fel néhányat." 5 Az á. k. betűjellel szignált cikk szerzője befejezésül még hozzáfűzte, hogy az elő­adás alkalmat ad a közönségnek, hogy „közvetlen hallásból és tapasztalásból ítélje meg" az új művészi irány törekvéseit.

Next

/
Thumbnails
Contents