Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Csaplár Ferenc: Kassák és Szabó Dezső

folyó eszmecserékben így érdemleges szerepe nem lehetett. Arról sem tudunk, hogy Kassák a megjelenés előtt olvasta volna. Föltehető, hogy még az 1918-as publikálás is elkerülte figyelmét. Kassákot valószínűleg a Napló és elbeszélések megjelenése késztette arra, hogy 1918 decemberében a Vörösmarty Akadémia alapító ülésén az írótársak s közülük állítólag Ady véleményével szembefordulva kiálljon Szabó Dezső mellett, s tagságra javasolja. E kötetben ugyanis ő és munkatársai azokat az írásokat olvashatták újra, melyeket annak idején, az 1910-es évek első felében oly nagy revelációval fogadtak, s melyek lázadó szelleme, meghökkentő stiláris újszerűsége merész utakra bátorította őket, s melyek alapján Szabó Dezsőt mesterüknek és szövetségesüknek tartották. Jellemző, hogy a Ma 1918. december 20-i számában Hevesy Iván épp a Napló és elbeszélések ismertetését használta föl arra, hogy az írótársak fejére olvassa a visszautasítást, s kifejezze a Ma-csoport Szabó Dezső iránti szolidaritásérzését, nagyrabecsülését.

31 1919 elején, nem sokkal Szabó Dezső Budapestre kerülése után végre személyesen is találkozhattak. Ennek történetét Kassák az Egy ember életében a következőképp örökítette meg: „Budai kis, hónapos szobában lakott. Vasárnap délután volt, mikor kilátogattam hozzá. A vetetlen ágy tetején ült alsóruhában, törökösen maga alá húzott lábakkal. Üdvözlő, nagy kiáltással fogadott, s aztán az egész idő alatt alig is engedett szóhoz jutni. Figyeltem és magamban mulattam, hogy milyen színházat játszik előttem ez a szép, nagydarab ember. Gesztikulált a puha, asszonyos kezeivel, és a fogai közül habzón előrefröcskölt a nyál. Mániákus, gondoltam, határozottan mániákus. — Tudod, a roppant emberi ölelkezés — mondta —, könnyek és kacagások az univerzumban! A szociális közösség érzése az, ami élteti az embert. . . Tegnap, ahogy hazafelé jöttem, egy tüntető menettel találkoztam az utcán. Oh, a nép! Be kellett állnom a sorba, és együtt ordítoznom velük, s úgy éreztem magam, mintha mezítelenül egy nagy folyóban fürödnek. Éreztem, hogy egy vagyok velük, én egészen ők vagyok. De aztán megérezte az orrom azokat a nyomorúságos szagokat, amik ezekből az emberekből áradtak, s faképnél hagytam őket [. . .] De most itt van a forradalom, az elsütött fegyverek és a magasra tartott zászlók. Alig fél óra alatt a világ egyik partjától átúszott a másikra, s onnan vissza, és úgy dobálódott előttem, mint egy zörgő, tarka papírcsomó, amit ide-oda kerget a szél."

32 E plasztikus leírásban alighanem már a későbbi tapasztalatok is tükröződtek. Az azonban mindenképp biztosra vehető, hogy a személyes találkozások, beszélgetések Kassákban nem a bizalmat és szimpátiát, hanem a fönntartásokat erősítették. A Napló és elbeszélésekről megkésve írt s a Nyugat által közölt kritikájában éleslátással mutatott rá Szabó Dezső lázongásainak zavaros eszmei hátterére, távlatnélküliségére: „Micsoda meg nem értője és öldöklője ez az erő önmagának?! Forradalmat akar, mert tudja, hogy így és most már tűrhetetlen az ember lenyírbált élete, s érzi, hogy ő csak a forradalomban él igazán — és mit csinál? Gulliver és Don Quihote bedohosodott maszkja mögül kigúnyolja, elsírja, megtapossa, feláldozza a saját nagyszerű emberségét. S ez a múlttal ellárvázottság szinte teljes szimbóluma egész eddigi életvitelének. Világszemléletes agitatív író, de agitációja, ha túllendül is a napi aktualitás ostorozásán, nem jelöli meg az életfejlődés praktikus útját. Ha megbontja a mai ember összetevőjét — nem modellálja meg az új