Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Ferenczi László: Kassák és Cendrars

kedtek verseikben, s ami eredményre jutottak, az annyi volt, hogy mondanivalóikat elődeiknél komprimáltabban és sokoldalúbban tudták megmondani. De amint kísérleteik határát felismerték, nekiláttak az eredmények rendszerezésének, és megalkották az újszerű, vagyis összetettebb anyag újszerű, vagyis többrétű formáját."

7 Kassák Apollinaire körébe valószínűleg Cendrars-t is beleérti. Az 1912-es évszám feltehetően a Húsvét New Yorkban megjelenésére utal. 1922-ben Apollinaire már nem élt, és Cendrars is felhagyott a szimultanizmussal. A cikk egyértelműen felismeri a francia szimultanista költészet és Dos Passos regénytechnikája közti kapcsolatot. Az amerikai regényíró Cendrars költészetének egyik következetes tisztelője volt. De Kassák Dos Passos kapcsán sem írja le Cendrars nevét. Miért? A találgatások helyett nézzük meg, hogy a nekrológban, majd ennek szövegét megismételve a bevezető esszében miként mondja el „megismerkedésük" történetét. 3. 1909-ben Kassák Szittya Emil társaságában érkezett meg Párizsba. Mind A ló meghal a madarak kirepülnek, mind az Egy ember élete meglepő szűkszavúsággal számol be párizsi tartózkodásáról, és egyfajta csalódottságról beszél. Az izmusok története szerint viszont Párizs tette új emberré. 1961-ben és 1963-ban,a nekrológban és a Cendrarsesszé bevezető soraiban a hajdani út egy részben ismeretlen epizódját idézi föl: „1909-ben pénz és helyi ismeretek nélkül kódorogtam Párizs boulevard-jain, s Rimbaud híres »kenyerlesö« gyerekeihez hasonlóan utcáról szagoltam a bisztrók szeszes ételpáráját. Az élet és halál mezsgyéjén önmagamat kerestem tárgytalan nyugtalanságtól hajszoltan, s ekkor egy kubista szobrásszal hozott össze a véletlen. Jól öltözött, víg kedélyű fiatalember volt, s egy este, jobb dolga híján, meghívott vacsorára a Dome-ba. Éhes és izgatott voltam, hiszen ez a világhírű kávéház a modern művészetek fiatal nemzedékének purgatóriuma volt, innen vezetett az út kinek a pokolba, kinek a mennybe. Örök emlékezetemben marad, hogy ezen az estén ettem először osztrigát, s hallottam először Blaise Cendrars-ról, a még nem híres, de már hírhedtnek mondható fiatal költőről, aki élete végére a modern francia (és általában a modern) költészet egyik atyamestere lett. A szobrászból ömlöttek a szavak, amelyek csodálattal és dicsérettel voltak tele. Amit Cendrars-ról, az emberről és a költőről mesélt, érdekfeszítőbb volt egy kalandregény olvasásánál. Csak évek múltán győződtem meg róla, hogy az a hosszú állú, elálló fülű, magamkorabeli fiatal költő, aki ott raccsolt a fauve és kubista festőkamaszok asztalánál — valóban rendkívüli ember, és a költészet új törvényfogalmazója." Az estét Kassák az Egy ember életében is leírja. A szobrászt Zádorynak hívják, Rodin-tanítvány, és az első pillanattól fogva rendkívül ellenszenves. A „véletlen" itt konkrét személy, és neve is van: Szittya Emilnek hívják. Kassák az ellenszenves szobrász vacsorameghívását is csupán azért fogadja el, mert Szittya barátja. Az előkelő étterem feszélyezi. A szobrász nagyképűen és megalázóan rendel a pincértől osztrigát, melynek ízét még évtizedekkel később is kellemetlennek érzi az Egy ember élete szerzője. A vacsorán a közös ismerős, Szittya is részt vesz. Cendrars-ról és a modern művészetről egy