Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Szabolcsi Miklós: Az átértékelt átértékelés (Kassák Lajos 1934-ben)

Jellemző, hogy e verset a Népszava 1934. február 17-én a bécsi eseményekről szóló tudósítások közül kiemelve, a felhívásoknak, kiáltványoknak, azaz a legfontosabb közleményeknek, állásfoglalásoknak járó vastag betűs szedéssel hozta: mint a magyar munkásság és magyarországi szociáldemokrata mozgalom tiszteletadását, szolidaritásérzésének kifejezését. Kassák ekkori publicisztikájában, nyilatkozataiban a hűség, a kitartás hangja a legerősebb, és a néha szinte már indokolatlan bizakodásé is. A berlini könyvégetések alkalmából Deutschland, Deutschland, über alles! címmel így ír: „A diákság, az emberiség új generációja meggyújtja a tüzet a harmincezer könyv alatt. Marxtól kezdve Thomas Mann-nal és Jack Londonnal együtt szimbolikusan ott szenvednek már a tűzben mindazok a gondolkodók és írók, akik szót mertek emelni a kor igazságaiért. A barbárság ma meggyalázza szellemüket, de ők mégis megkülönböztetett útitársai maradnak a haladó emberiségnek. Hamusodó könyvek alatt lobognak a máglyák, és végeredményében ez azt jelenti, hogy ennek a tűznek a fénye mellett is újabb száz és ezer fanatikus indul el a német és a nem német embertársak szociális közössége felé. És egyszer, valamikor megvalósítják gondolataikat és vágyaikat. A társadalom fejlődése élettörvény. Hiszen nem is olyan régen még magát az embert vetették máglyára szentségtörő gondolataiért, ma már csak a könyveit égetik el."

46 A Munka 1933. decemberi számában pedig Kassák Lajos felel Németh László Tanú-be\\ cikkére.

47 Ez a válasz, amely némely pontján megismétli a Napjaink átértékelésében mondottakat, alapjában a marxizmushoz, a szocializmushoz való hűség erőteljes vallomását éppúgy megszólaltatja, mint a fentebb idézett versek: ,,Ön úgy szól, mintha említett cikksorozatomból arra lehetne következtetni, hogy én ingadozni látom a szocializmus ügyét, vagy mintha arra is lehetne következtetni, hogy hitem megingott a szocializmus alapvető igazságában. Uram, eddigi írásaimban ennek a feltételezésnek az ellenkezőjét bizonyítottam, vagyis azt mondtam, hogy »a szocializmus mai krizise« nem a szocializmusnak mint társadalomideálnak és nem a marxi dialektikus társadalomszemléletnek, hanem a munkáspártok gyakorlati mozgalmának a csődje. [. . .] Ezek után pedig ha valaki (mint ahogyan én is tettem) szót emel a szocializmus érdekében a szocialista pártok helytelen tevékenykedése ellen, feltűnhetik-e az illető úgy, mint aki ingadozni látja »meggyőződése ügyét«? Nem hiszem. Az Ön feltételezése csakis félreértésen múlhat. Vagy az én cikkeim egyes mondatait, vagy a szocializmus lényegét érti valamennyiben félre, vagy lehet, hogy részben mind a kettőt. Az ilyen félreértés a legjobb hiszemű és a legképzettebb polgári gondolkodónál sem megy ritkaságszámba. A polgári gondolkodó valószínűleg a marxizmus kellő ismeretének hiányában a szocializmusért küzdő pártokat általában összetéveszti magával a szocializmussal mint eszmével és ideállal. Innen adódnak közöttünk olyan harcok, amelyek, ha eredetüket közelebbről megvizsgáljuk, könynyen eliminálhatók, mert csak félreértéseken alapultak. [. . .] Egyensúlyállapotban tart annak a tudata, hogy szocializmusom, »mely összefolyt eletemmel«, nem a rombolás, hanem az építés eszméje. Tőlem még senki sem hallotta éltetni a forradalmat, de annak idején cselekvő részese voltam, s amennyiben az eszemnél maradok, a jövőben is cselekvő részese leszek. Felfogásom a forradalomról nem azonos a XIX. század hősi romantikájával. És szocializmusom nem azonos a forradalommal, de nélküle megvalósíthatatlannak