Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Szabolcsi Miklós: Az átértékelt átértékelés (Kassák Lajos 1934-ben)

az individuum a kollektivizmussal, az újat akaró az átlaggal. A telepben Füredi Mihály gonoszabb, nyomorékabb a többieknél, a másikban a főszereplő okosabb és távoltartóbb. Van A telepnek más olvasata: az elnyomorított, fásult tömegek már bármilyen megoldást elfogadnak, jöjjön bár jobbról vagy balról.

44 A tömeg- és csoportjelenetek mindkét műben helyenként meglepően elevenek, olykor még hordozzák az 1919-es mozgalmak — meg a Máglyák énekelnek — lendületét, ám a tömegmegmozdulások mindig hamvukba hullanak, kifáradnak, szétporladnak, a szerző már csak az egyéni megváltást keresi. De a Vándor tovább halad új csalódás felé, az elavult, sárba fulladt telepen is egyedül marad a mást akaró nyomorék. Ez években írt versei stílusfordulatáról, „klasszicizálásáról", lehiggadásairól" sokat írtak, legszebben a korban Gyergyai Albert, éppen az ez idő verseit összegyűjtő kötet előszavában.

45 Az 1933—1934-es évek a lehiggadtabb modorban, rendezettebb formában a búcsú és a pátosz, ugyanakkor a hűség és odatartozás verseit teremtik meg. A „kívülálló" Kassák az odatartozás, a közösség vallomását hallatja. Az 1932. decemberi, Sallai- és Fürst-sirató Szólokhalottainkról című versben: [...] csak két ember lóg a fán, az én halottaim ők is, megvigasztalnám őket kemény tekintetem mosolyával, de a kapuk zárva vannak előttem s nincs egy fekete szegélyű zsebkendőm, amivel letörölhetném hulló könnyeimet. Ez a hang szólal meg a pécsi bányászokat sirató Viharsarokban s még erőteljesebben a bécsi felkelés áldozatainak emléket állító A gyász órájában című költeményben. Ez utóbbi egyik részlete a következőképp hangzik: Olvastátok az újsághíreket és hallottátok a rádiószónoklatokat? Mi hozzátennivalóm lehetne ezekhez a gyűlöletpocsolyákhoz és hollókárogáshoz? — És mit mondhatnék néktek, amitől a fájdalom megenyhülne? Nem vagytok talán ugyanolyan emberek, mint én, talán nem éppen olyan anya szült benneteket, mint engem? Ó testvéreim, suszterek és szabók, bútorasztalosok és szerszámkovácsok és ti is mind, akik a földeken dolgoztok, hűvös laboratóriumokban görnyedtek: ezen a napon ne kívánjátok a költőtől, hogy zengő hangon szóljon helyettetek. Itt állok köztetek meggyalázottan és mégis felmagasztosultan éppen úgy, mint ti valamennyien.