Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)
Tanulmányok - Szabolcsi Miklós: Az átértékelt átértékelés (Kassák Lajos 1934-ben)
és a hadmozdulatok céltudatos irányítására van most szükség — hirdeti Kassák -, ám ezeknél az általános kijelentéseknél tovább nem megy. A VIII. rész az újabb események bekövetkezte után fogalmazódott meg. A Röhm elleni akció, Dollfuss meggyilkolása, Hindenburg halála Kassák vélekedése szerint azt bizonyítja: reménytelen a fasizmus elleni fegyveres felkelés, nem lehetséges hatékony földalatti mozgalom, s emellett az is bebizonyosodott, hogy a proletár nem azonos a szocialistával, és hogy az „elvtársak" belsejükben megmaradtak kispolgároknak. Néhány új esemény Kassák számára még zavaróbb. Mindenekelőtt az orosz repülőraj európai látogatásának bizonyos körülményei késztetik töprengésre: „Párizsban csak a cári Oroszország képviselőit üdvözölték akkora reverenciával, szövetséges hódolattal, mint a szovjet katonai repülőit 1934-ben. Miniszterek fogadták a pilótákat, és hol volt ekkor a francia kommunista párt? A kérdés azért is helyénvaló, mert Prágában megjelentek a párttagok, és tüntettek a repülők mellett. A kommunista szenátor a » világbéke kezeseinek« titulálta a pilótákat, és a tömeg a vörös hadsereget éltette, [.. .] de aztán megjelent a cseh rendőrség, és a szimpátiatüntetés rendezőit gumibotokkal szétkergette. Ugyanakkor Mussolini világgá kiáltotta, hogy szívből örül a vörös repülőflotta fejlődésének, s mint Oroszország szövetségese megdicsérte a hadi pilóták bravúros teljesítményeit." 19 A polgári államra vagy Mussolini Olaszországára gondolva a fasiszta rendszer és a szovjet hatalom hivatalos érintkezése, egymás iránti gesztusainak sorozata láttán Kassák pesszimista végkövetkeztetéshez jut el: „Az orosz forradalom és az olasz fasizmus egy korszak lezáródását jelentik. Az egyik metódus ortodox követői fölmorzsolódnak az értelmetlen, meddő erőfeszítésben, a másik irányzet követői észrevétlenül átalakulnak a reakció szolgáivá és védelmezőivé. A forradalmi hullám egyre hirtelenebb ívben hajlik lefelé, az akcióterület összeszűkül, s az emberek csüggedten állnak meg a múlt eredményeinek romjai között." 20 A IX. részben még keserűbben konstatálja Kassák azt, hogy 1934 szeptemberében a szovjet diplomaták megjelentek a Népszövetségben Genfben. Ez szerinte 1919 elveinek feladása, „szövetség a világkapitalizmussal". 21 Az egységfront tehát nem a harc, hanem az opportunizmus jegyében alakul, hiszen aki a Népszövetség tagja, az azonosítja magát az általános kapitalista érdekekkel. Ugyanilyen keserű bizalmatlansággal ír Kassák a lezáró X. részben a spanyol forradalmi mozgalmakról, amelyeket „1870—71 gyatra másolásának" tart, és nem vár semmit a spanyol egységfronttól sem. A végkövetkeztetés ismét csak az, hogy a marxizmus újragondolása szükséges. Az új kérdésekre új válaszokat kell adni. Kassák ekkori gondolatrendszerére jellemzők a X. részben fölvetett kérdések: „1. Történelmi materializmus vagy szociálrealizmus? 2. Proletárszocializmus vagy a szocializmus mint az ember fejlődésének útja és létbiztonságának társadalmi alapja? 3. Mi a különbség a politikai forradalom és a társadalmi forradalom között? 4. Marxi értelemben kategorikusan különválasztható-e egymástól az evolúció és revolúció mint egyazon alakulásfolyamat két jelensége? 5. Mi a lázadás? Mi a forradalom? 6. Elméleti tudásunk és gyakorlati ismereteink alapján bakunyini forradalmárnak vagy marxi társadalomorganizátornak tartjuk-e korunk fejlett szocialista típusát?
