Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Tasi József: Kassák és Móricz Zsigmond

ciója, naturalisztikus-romantikus visszahatása a romantikus-stilizált csikósnak, a nótázó lókötőnek." Móricz következő regényét, A fáklyát Kassák torzónak tartja, melyben az író „szociológiai tudásának hiányai" bántóan hatnak. A regény Kassákot Petőfi Az apostolára emlékezteti. Említettük, Móricz milyen nagy szerepet tulajdonít „a nagy lelki aktusnak", a sorshatározó első élményeknek. Kassák szerinte ezért lett „a magyar proletártömegek lekéből lelkedzett fia". Az ünnepelt most Móriczról vélekedik hasonlóképpen: „Móriczban az embert és írót pillanatra sem lehet kettéválasztani. Homogén egyéniség, az író az ember sugallatait írja meg, s ez az ember nemcsak régi magától, de alatta maradt falusi fajtájától sem tudott mindmáig elszakadni. Hiába kísérletezik városi témákkal, hasonlatait a mezők, rónák, a termőföldek és az igavonó állatok világából veszi, és ha városi alakjai megszólalnak, csak úgy harsog belőlük a paraszti múlt." A figyelmes olvasó további párhuzamot is talál a két írás között, mégpedig az osztályából kiemelkedett író szerepének hasonló értelmezésében. Kassák tanulmányából emeljünk ki még néhány fontos megfigyelést. Az első: [Móricz] „Teremtőképessége két feneketlen erőforrásból merít újra és újra: a szexualitás és a gazdasági nyomorúság világából. [ . . . ] Turi Dani más-más változatban újból megjelenik. Szexuális éhsége csakúgy kiordít a szegény parasztokból, mint Báthori Gábor vad kan-természetéből." A második: „Móricz nem a tudat, hanem a tett pszichológusa. [...] Móricz nagyon is pszichologizál, de ezt laboratóriumi munkának minősíti, s csak az eredményével, a szintézissel lép olvasója elé. [. . .] Nem oknyomozás útján jut el alakjai megformálásáig, hanem úgy jövés-menés közben rájuk bukkan, miközben száz kis más dologgal, száz más fonál kibogozásával bíbelődik egyszerre, rápillant emberére, és a száz idegen szál most ebben az egy dologban kapja meg megoldásának értelmét." Vagyis: Móricz tipizál. Ezt Mácza 1917-ben még majdnem elítélően említette, Kassák — kommentár nélkül — megállapítja. Kassák harmadik időálló megfigyelése Móricz novelláival kapcsolatos: „Ha Móricz regényeiben hiányoltuk a forma tisztaságát, a koncepció egységét, akkor most meg kell állapítanunk, hogy a Tragédia, Szegény emberek, Disznótor, Gyalogösvény, Barbárok és még egy sereg más elbeszélésében elérte alkotóképességének tetőfokát s a mű formai tökéletességét. [. . .] A tartalom azonos a formával, a szó értelme a hangsúlyozással, a történet magja a megjelenítés kereteivel és a belső indulatok a mondatok dinamikájával. Elég ha a Barbárok tartalmi és stiláris egységére gondolunk." Negyedszer: Kassák a regényíró Móricz addigi csúcsteljesítményeinek A boldog embert és az frcté/y-trilógiát tartja. Móricz ,A boldog emberben vállalja a teljes megkötöttséget, a tárgyi adottságokat, a másikban, az Erdélyben a legteljesebb szabadsággal alakít, nemcsak mesét költ, hanem a kereteit is maga szabja meg, nemcsak tovább alakítja a valóságot, hanem teljesen újjáteremti azt a saját vágyai és akarata szerint." Továbbá: „Amíg A boldog emberben a mai falu lelke sugárzik szét, addig az £roté/y-trilógiában a magyar történelem egy szakasza öltött gazdagon látott és pontosan megmunkált alakzatot. [...] Nincs történelmi regényünk, amit szembeállíthatnánk az Erdé/y-\ye\. Úgy