Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)
Tanulmányok - Tasi József: Kassák és Móricz Zsigmond
tehetően a Megnőttek és elindulnak lehetett. Ehelyett azonban végül is az Egy ember életének ötödik könyve, a Vergődés jelent meg 1931. július 1. és december 1. között tíz folytatásban. A folyóirat fenntartása, mint tudjuk, felemésztette Móricznak Az Estlapoktól és az Athenaeumtól származó jövedelmét, ezért — a gazdasági válság hatására a Nyugat honoráriumainak mérséklésére kényszerült. Éppen a Vergődés közlése idején - 1931. augusztus 21-én - értesítette Babitsot, hogy Kassák továbbra is megkapja az oldalankénti öt pengőt. 29 Ide tartozik, hogy Móricz az általa megindított /V/ív^ar-könyvek 5—6. köteteként kiadta Kassák Munkanélküliek című regényét; ennek saját kiadású variánsát dedikálta Kassák Móricznak 1932 karácsonyán. A regény két részlete Esti séta, illetve Munkanélküliek címmel Móricz jóvoltából a Nyugatban is megjelent az 1932. szeptember 1-jei és a december 1-jei számban. A Nyugat- kapcsol at utolsó eseményeként Móricz megrendezte Kassák szerzői estjét az általa alapított Nyugat-Barátok Köre Irodalmi Szalonjában 1932. december 20-án. Az estet - mint általában - Nagy Endre konferansza vezette be, ezt követte Kassák Lajos Vallomása, melynek szövege a folyóirat 1933. január 16-i számában olvasható (103—106.). Kassáknak a Nyugatban közölt szépprózai müvei Móricz időszakában is a szocialista elkötelezettségű, a kor társadalmi problémáit, mindenekelőtt a munkásság sorsát föltáró irodalom jelenlétét erősítették a folyóiratban. Jellemző, hogy Kassák az 1932. december 20-i esten is a munkanélküliség problémájáról beszélt hallgatóságának. Móricz Zsigmond utolsó kísérlete a folyóirat megmentésére-fenntartására a Nyugat Irodalmi Társaság volt. A tervezett irodalom- és íróvédő egyesület alakuló ülésére meghívta mindazokat, „akik az első tíz év munkájában komoly részt vettek, s akiket alapító tagoknak tekintünk". 30 Kassák Lajos ise minőségében vett részt az 1932. december 30-i alakuló ülésen. Móricz Zsgimond /V/i/gaf-szerkesztésének (és a folyóirattal való kapcsolatának) napjai azonban ekkor már meg voltak számlálva; a nagy író 1933. február 7-én lemondott Babits Mihály javára. 31 Kassák Lajos Babits Mihály folyóiratának, majd a Magyar Csillagnak is munkatársa lett, ennek vizsgálata azonban nem tartozik tárgyunkhoz. AHOGYAN EGYMÁST LÁTTÁK (A HARMINCAS ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN) Móricz Zsigmond a Pesti Napló 1937. március 14-i számába cikket írt Az ötvenéves Kassák címmel. 32 A születésnapi köszöntő — úgy tűnik — kissé egyoldalú. Kassákban a magyar proletariátus íróját üdvözli, és ódai hangon kezdi Kassák méltatását: „Munkaterületet választott fiatalkorában már: vasmunkáról az ércnél maradandóbb irodalmi munkára tért át. Itt azonban harminc év óta kitartóan veri a vasat. [. . .] Kassák Lajos neve, munkássága és egész szférája ezt az egy fogalmat jelenti: az emberi anyagi szegénység világát." Móricz ezután a kapitalizmus - „nem csupán egy réteget jelent, hanem az összesség életét a szocializmus rendjén felül" — és a szocializmus — „csak egy réteget jelent a megszervezetlen proletariátus felszínén" — meghatározását adja a maga sajátos olvasatában, majd - nyilvánvalóan friss olvasmányélményeiből, az önéletrajz Vergődés című