Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Tasi József: Kassák és Móricz Zsigmond

Mielőtt Kassák bírálatát szemrevételeznénk, nézzük meg, mint tért vissza Móricz Zsigmond a forradalmak bukása után a magyar irodalomba. A Tanácsköztársaság kényszerű önfelszámolása után 1919 novemberében ismét megjelent a Nyugat: Babits Mihály nagy vitát kiváltó Magyar költő kilenszáztizénk Hencben című esszéjével és Móricz Zsigmond Zempléni Árpád halálára írt A magyar költő című nekrológjával. Móricz itt a mélykultúra és a magaskultúra pontos meghatározását adja, és a kettő összekapcsolását sürgeti.

13 Egy év múlva, 1920 novemberében Zsilinszky Endre Nemzeti újjászületés és a sajtó című könyvét bírálva Linder Béla híres kijelentését fogalmazza újra: ,/iem az a jövő katonája, aki öl, hanem aki ölel."

14 Ugyanitt elhatárolja magát a szerző antiszemitizmusától is. A Nyugatban adja közzé - 1920 márciusa és decembere között, tíz részletben - Légy jó mindhalálig című regényét, amelybe - Nagy Péterrel szólva - „bele tudja önteni mindazt a keserűséget, amit benne a forradalom bukása s az ellenforradalmi terror legkegyetlenebb korszaka kifejlesztett".

15 1920 márciusában - Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád és mások társaságában - lefordítja Goethe „Über allen Gipfeln .. ."

16 kezdetű költeményét, majd a Nyugat 1921. január 1-i számában választ keres az irodalmunkban az 1920-as évben elszaporodó műfordítások társadalmi okaira. Világirodalom felé című tanulmányának első bekezdésével száll majd vitába Kassák. Idézzük hát az inkriminált sorokat (melyeket a Móricz Zsigmond összegyűjtött művei címet viselő könyvsorozat Tanulmányok I. című kötetének sajtó alá rendezője, Szabó Ferenc minden jelzés nélkül elhagyott, és az utószóban sem tesz az önkényes csonkításról említést!): „Ebben a két évben a magyar írókra nehéz idők jöttek. Voltaképpen csak most értettük meg, mit jelent, hogy: inter arma silent musae. A múzsák akkor repültek el, mikor a forradalmakkal megjelent az arma bent a házban, s legelőször a szabad szót és szabad hangot oltotta ki. Az elmúlt két éven át írónak csak egy kötelessége volt: hallgatni. Ha már az Igazságnak lángoló szava nem gyújthatott az emberek lelkében boldog lángot, sőt csupán arra lett volna jó, hogy üszköt vessen a szívekbe, akkor a költőnek nincs mit tennie, mint megvárnia a maga idejét."

17 A következő mondat már a Tanulmányok I. 1978-as kiadásában is olvasható: „Egyelőre a Puskin árnyékában él a magyar irodalom." E kijelentésre Bérczy Károly csodálatos Anyegin -fordításának újraolvasása inspirálta az írót, aki ezután leltárszerűen felsorolja a forradalmak bukása utáni másfél év műfordításait. „Ezek a fordítások - írja még abban is különböznek a tíz-húsz év előtti irodalmi kor fordításaitól, hogy nem fordító-iparosok csinálják, hanem a legkülönb írók." Meglepve regisztrálja, hogy a nyomor éveiben mennyire felvirágzott „a könyvek kiállításának luxusa". Cikke befejező soraiban megfelel az első bekezdésben implicite benne lévő kérdésre, miért is hallgatnak ma - 1920-ban! - Magyarországon a múzsák, illetve eredeti művek helyett miért a sok műfordítás: „A mai évek zűrzavaros lázában, a valódi energiák megkeresték s megtalálták a módját, hogy valamit teremtsenek. A csöndben munkáló s zajtalan természeti Erők munkája ez, s forró szeretetem árad mindenkire, testvérre a betűben s a művészetben, kik életük egész erejével dolgoznak az Élet börtönében ma is, az örök Szépség, örök Igazság s örök Jó oltára előtt."

18