Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)
Tanulmányok - Tasi József: Kassák és Móricz Zsigmond
sabban annak testileg eltorzult változata. „Önkéntelenül Móricz Zsigmondra gondolunk — írja a regény kapcsán Bölöni György —: duhaj és életörömben dúskáló magyarjaira, kicsattanó életerejükre, furfangjaikra és keleti erotikájukra: amikor megjelennek előttünk mindennek ellentétei . . ." 4 Kassák végül mégis elfogadja, hogy Móricz parasztjai „nem olyan idealizáltak, mint a népszínművek parasztjai", de -- írja - „Ez az új prózairodalom meglehetősen távol esik tőlem". Móricz csak a magyar paraszt karaktervonásait rajzolja, vázlatosan és impresszionisztikusan. Kassák gyakran hasonlít irodalmi alkotásokat festményekhez, és zenei párhuzamokkal is szívesen él. Móricz szerinte itt Szinyei Merséhez áll közel. 5 Visszatérve a vizsgált szöveghez: Kassák Adyt közelebb érzi magához, mint Móriczot. „Móricz egysíkúbb, könnyebben átlátok rajta. Adyban van valami démonikus, valami leleplezhetetlen, valami kiismerhetetlen, s elsősorban ez az, ami foglalkoztat engem." A következő mondat kissé meglepő: „Ady tragikus ember, Móricz magyar író." Kassák 1912-ben még nem látja, „milyen súllyal és merre fejlődik" Móricz pályája. Rá, mint pályakezdő íróra elsősorban a nyelvezetével hat. Stílusát tisztának, keménynek és világosnak látja, míg „Ady szavai iszaposak [!]". Móriczcal kapcsolatos állásfoglalását így zárja: „érzem, hogy valamennyien az árnyékába kerültünk." 6 Ez az állítás ma már nem kíván kommentárt. A Ma 1917. május 15-i számában Mácza János tanulmányát olvashatjuk Móricz Zsigmondról. Kassák, mint láttuk, önmagával is viaskodva alakította ki a maga ifjúkori Móricz-képét; Mácza öt esztendővel később már jóval magabiztosabb. Mácza szerint Móricz „írásai ott kapcsolódnak az irodalom fejlődésvonalába, ahol az a romantika részegségétől a natúrához tér vissza, s a siránkozó optimizmus tógájába[n] prófétáskodik". írásainak legfőbb hibája: „alakjainak belső megdolgozatlansága. Nála a teljes ember fogalma belefúl az emberi karakter fogalmába, s a karakter karikatúrahaj lamosságába. [. . .] Alakjai fél- vagy háromnegyedemberek maradnak, akik mint az életbe kapcsolódó egyedek sohasem állhatják meg a helyüket: csak a környezetükben s a környezetükből élnek. A szempont egyszögűségében pedig típusokká [. . .] szigetelődnek." (Mácza remek megfigyelését Móricz típusalkotó készségéről már régóta írásművészete pozitívumai között tartjuk számon!) Mácza, miután megállapítja, hogy Móricz legfőbb témája a paraszt, a kisember — akihez egyedüli szociális vonatkozása a passzív szeretet —, kijelöli helyét a hasonló törekvésű írók között: „A régiek hazug romantikájától [Móricz különbözik]: igazságra törekvésével; Gárdonyi szentimentális, beteges-pózos pepecselésétől: erejével és egészségesebb voltával; Tömörkény lapos szárazságától: életes frissességével. És itt hagyja el őt a szociális tömegéletbe szervesedéit embereivel: Barta Lajos." Mácza ezután ismét szemrevételezi Móricz 1917-ig írt műveit, hogy háborús elbeszéléseiről kijelenthesse: „Abba a szenvedélyes ember-magasságba felszobrosodónak, melyben a háború gyötrő nagyságát szeretnénk irodalomba nőve tudni, csak a Szegény emberek c. novellájának acélos plasztikája alakjait látjuk." 7 Nagyon érdekes Kassák Lajos véleménye a Barta Lajos—Móricz Zsigmond párhuzamról. A már idézett Kifejlődés című könyvében ő is állást foglal:
