Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Ambrus Katalin: Babits Balassi-képe. Függelék: Babits Mihály: Balassa
ben képes a „beleélésre", távoli idők, idegen viszonyok átérzésére. Ezért is érzi Balassi egyéniségét — mely oly ellentétesnek tűnik az övével — rokonnak, hiszen a vérbeli reneszánsz költő sem talál végül más kapaszkodót az „állhatatlan" világgal szemben mint az Egyetlen Állandót — Istent. * * * Függelék: BABITS MIHÁLY: BALASSA Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim, 50 mikor legrégibb magyar „klasszikus költőnk" emlékezetére így összegyűlünk, egy vallomással tartozunk magunknak: nagyon kevéssé ismerjük klaszszikusainkat. Lelkünk átitatva szavaikkal, s talán jobban tudjuk idézni idegen nagyokét mint a magunkéit. Irodalmunk szent könyveit alig látjuk valaha más kiadásban, mint amit az óvatos Iskola kezünkbe nyomott. Kilépve a padok közül, sietünk végképp kicserélni a Múlt e lapjait az Élet és Jelen lapjaival: az újságlapokkal. Ezzel szellemi örökségünket dobjuk a lomtárba, s lelkünket a Pillanat szeleinek zsákmányává engedjük át. A magyar lélek furcsa ingatagságának, sivatag gyökértelenségének nemcsak tünete, hanem egyik oka is ez. Szellemi erőt és tartást csak érzelmi és gondolati hagyomány adhat: és ez az, amit az irodalom klasszikusaiban találunk. Az emlékezés nélküli nemzet ingatag és hóbortos lenne, mint az emlékezés nélküli ember: mégis nagy dolog az, hogy érzelmeket és gondolatokat is örökölhetünk őseinktől, s nemcsak földet és házat. Érzelmi és gondolati hagyomány más szóval emberi hagyományt jelent; lelkek elevenségét a mi lelkünkben: nagyon különböző valamit attól a holt betűtömegtől, amit rendesen a klasszikusokban látni szoktak. S talán éppen arra jók az ilyen ünnepségek és összejövetelek, hogy a holt betűkből valamit eleven és hangos szavakra válthassunk, s ezzel mégis közelebb férjünk ahhoz az eleven emberi valamihez, ami a betűk mögött van. Mint a spiritiszta szeánszokon: szellemet idézünk, az embert idézzük. Az a szellem akit ma akarunk idézni, hölgyeim és uraim, a magyar irodalom első nagy költői egyénisége, a legrégibb nagy magyar poéta, nem érkezett mindjárt a magyar Kultúra bölcsőkorában — mégha csak az európai magyar kultúrát értjük is. Több mint félezer év telt már le mióta Szent István Szűz Máriának ajánlotta föl pogány országát — aki ezúttal egy kicsit a Nyugati Kultúra istennőjeként is szerepelt, mert a magyar az új vallásban kezdettől fogva az új Kultúrát látta: azaz alkalmazkodást az új környezethez, mely nem tűrte a pogány, nomád erkölcsöket. Késő jövevénye a nagy népvándorlásnak, egy művelődni kezdő keresztény Európa közepén: ha nem tud alkalmazkodni, elpusztul. Szent István magyarjai teljes józansággal ítélték meg a helyzetüket; s 50 OSZK Fond III/1517 Az előadás szövegében csupán néhány kiigazítást tettem, a központozás szabályait szem előtt tartva. Babits jellegzetes írásmódja érintetlen maradt. A versrészletek központozásában Babits írását követtem, ha szükséges volt a változtatás a Dézsi-féle kiadáshoz alkalmazkodtam.
