Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Reisinger János: „Hanem hát ki vált meg engem?" (Babits és a kereszténység; Babits és a katolicizmus)

Nem kisebb dolgot téveszt szeme elől a biliai Jónás próféta, mint éppen ezt. Föllépése a bűn világában tipikus magatartás, melyet az írás nem a törvény betöltésének, hanem „törvény alattiságnak" nevez. A próféta a bibliai Jónás könyvének így is csak negatív címszereplője. Ez a könyv ugyanis elsődlegesen Isten megmentő kegyelmét példázza. Az Űrnak egyenlőképpen fontos minden teremtményének üdvössége. Azért küldi a távoli Ninivébe Izrael prófétáját, hogy a pogány város lakóit megtérésre bírja. A könyvnek tehát nagyon fontos megváltástani vonatkozása van. Jónás küldetése híven tükrözi az Atya szabadító erejét, az Evangéliumokhoz képest persze azzal a különbséggel, hogy Jézus „betölti a törvényt", a szeretet egyetemes törvényét, míg Jónás farizeusi módon kitér előle. Ha tehát Babits a Jónás könyve igazi szellemét próbálta volna követni, mintegy fölszivatni vele saját belső küzdelmét: művét egészen másként írta volna meg. De az edigiekben már említett paradox emberközpontú istenhitének, valamint istenképi általános természetének megfelelően ő nem rejtett könyvébe ilyen megváltástani sugalmat. Szövegszerűen ilyen nem is állott rendelkezésére e rövid bibliai elbeszélésből, csak akkor fejezhette volna ki, ha e könyvnek az egész bibliai gondolkodáshoz való kapcsolódását mérlegeli. E rövid könyvecskének igen gazdag és összetett jelentése van, a Biblia egészéből kiszakítva mérhetetlenül kevesebbet mond, mint tágabb szövegkörnyezetébe illesztve. A könyv jelentésének ilyen végiggondolása azonban meglehetősen távol állhatott Babitstól, Bibliával szembeni elfogultságát ismerve. Emberközpontú istenhite ebben a művében is egy fölfoghatatlan és kiismerhetetlen Teremtőt állít az események mozgatójaként. S immár olyat is, akit nemcsak megérteni nem lehet, de ö maga sem kívánja, hogy megértsék. „Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem". A kereszténység szabadító Istenének arca nem azért torzul el itt, mintha nem sietne teremtményének szabadítására, hanem azért, mert szabadításának törvényszerűségeit nem lehet nyomon követni. A Deus revelatus Deus absconditusszá minősül vissza, ezért változtatja meg Babits egyik döntő pontján a biliai történetet. Náhum próféta „vérszopó"-nak nevezi a pogány Ninivét, vagyis a Biblia semmivel sem kisebbíti a város bűnösségét, mint Babits, aki a A tömeg és a nemzet logikáját használta föl érzékeltetésére. Az asszír birodalom székhelyének megtérése már csak ezért sem elhanyagolható körülmény. Egyrészt azért nem, mert az igazi bűnbánat jellegét körvonalazza („térjen meg ki-ki az ő gonosz utáról és az erőszakosságból, amely az ő kezökben van")/'

6 Másrészt az Ószövetségben sosem találkozunk azzal, hogy Isten életben hagy egy gonosz várost, mert — mint Babits Jónásában olvashatjuk — „ott egyik-másik / szívben még Jónás szava kicsírázik". A Biblia Istene igazakra való tekintettel nem ad kegyelmet a gonosz embereknek. Nóé és Lót kimenekítése nemcsak a megváltásnak „tűzből kikapott üszög" képzetét támasztja alá, hanem a végítélet elválasztását is előrevetíti. S ez az ószövetségi logika változatlanul érvényesül az Újszövetségben is. Az a tény ugyanis, hogy Isten nem avatkozik bele olyan nyilvánvalóan az események menetébe, még nem jelenti, hogy megváltozott volna ezekről a véleménye. Nem csekély tehát Jónás próféta történetének eszkatológikus jelentése sem. S ez érthető, hiszen Isten megváltási tervében az élet alaptörvényének tartott iB Jónás, 3, 8.