Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Reisinger János: „Hanem hát ki vált meg engem?" (Babits és a kereszténység; Babits és a katolicizmus)

szeretet a legszorosabban együtt jár az igazságosság elvével. Ez utóbbi nem ingathatja meg az előbbit, minthogy az igazságosság nem más, mint a bűn büntetése, a bűn pedig az élet törvényének, a szeretetnek megszegése. Nem igazi a szeretet, mely nem gondoskodik önmaga fenntartásáról és nem hárítja el azt, ami ellene irányul. Keresztény szempontból nézve itt a legfőbb ellentmondásossága Babits Jónás könyvének. Egy pillanatig sem kétséges, hogy Jónás igazságosság-fogalma alapjaiban hamis, mert a viszonosság s nem az irgalom élteti (bár a hőst megformáló, s kissé túladagolt irónia nagyban csökkenti e különbség megmutatását). A történetmódosítás következtében viszont kétséges lesz Isten irgalma, mely nem igazságosságának kiteljesedéseként, hanem fölfüggesztéseként jelenik meg. Ezt a fölfüggesztést Babits kénytelen az Űr záró szózatában evolucionista érveléssel indokolni: És én ne szánjam Nini vét, mely évszázadok folytán épült vala fel? [. ..] ne szánjam Ninivének ormát, mely lépcsőt emel a jövőnek? Babits itt ismét úgy jár el, mint a bűnt igazolandó predesztinációs szemléletében. Teleológia-ellenségességét félretéve, egyenesen isteni teleológiát fest története végére. Babits és a katolicizmus Vajon milyen kapcsolat fűzte ezek után Babitsot szűkebb felekezetéhez? Az eddigieken kívül háramlott-e rá még valami katolikus neveltetéséből, majd e kultúra megismeréséből? S hogyan tekintette kultúrkereszténységbe menekülő katolicizmusát egyháza? A katolikus gondolkodás és egyházi hatalom helyzete költőnk életidejében meglehetősen változatos képet mutatott. Lehetetlen, hogy néhány vonással ne idézzük föl leglényegesebb ismertetőjegyeit. Mikor 1798-ban a francia csapatok a pápát megfosztották trónusától, sokan hihették, hogy egy több mint ezer éves hatalom napja végleg leáldozott. Alig volt azonban szükség egy-két évtizedre, hogy e látványos esemény emléke elfeledtessék. A napóleoni háborúkra következő restauráció újjáéledést hozott a katolikus egyház történetében is. A reformkatolicizmus rögvest az egyház hatalmi bázisának megerősítéséhez látott, s ennek oroszlánrészét az újra visszaállított jezsuita rend végezte el. Az 1830—40-es évektől ható keresztényszocializmus újabb néprétegeket hódított vissza. Az 1848-as forradalmak nem szakították meg a regenerálódást, sőt, az IX. Pius pápasága idején újult eréllyel folytatódott. Az 1854-es Mária-dogma, az 1864-es Syllabus és a pápai csalatkozhatatlanság 1870-es kinyilvánítása ismét egy totalitárius igényekkel jelentkező szervezetet és ideológiát hozott létre. A következő évtizedektől — Babits születésének idején járunk — a római katolikus egyház belső élete az akció-reakció törvényszerűsége szerint válta-