Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Reisinger János: „Hanem hát ki vált meg engem?" (Babits és a kereszténység; Babits és a katolicizmus)

len terület, ahol nem érvényesíti mindenható hatalmát, ezen a téren nem rendelkezik előre, bár előre látja a teremtmény választásait, minek alapján aztán végzéseit hozza. Ez alapján az előrelátás alapján választja ki üdvösségre mindazokat, akik önmaguknál nagyobb jóra és igazra vágyakoznak. Első tehát az előre-látás s csak ez után következik az előre-rendelés és nem megfordítva! Az Augustinusból (és mint láttuk, részben Kálvinból!) leszűrt babitsi gondolatok végső tanulsága az, hogy Isten hatalmát, dicsőségét nem lehet spekulatív úton bizonyítani, sőt, emberi logika szerint egyáltalán nem is lehet bizonyítani, mert több kárral jár, mint haszonnal. Ha Isten mindenhatóságát sem lehet maradéktalanul felfogni, még inkább nem lehet azt, hogy amikor lemond erről a mindenhatóságáról, akkor is az történik, amit akart. Tagadni a predesztinációt: még mindig a kisebb rossz, mint Istennek tulajdonítani a Rossz létrejöttét vagy egyenrangúnak tartani Vele. S vajon mit mondhatunk ezek után az ember szemszögéből, mit mond Babits az akaratszabadság mivoltáról? „A jót akarom és a rosszat teszem" — mondja Pál apostol ugyancsak Rómabeliekhez írott levelében, s ezt a kijelentést maga Babits is idézi Ágostontanulmányában s még többhelyt. Az akaratszabadság alapja az ember állapotának valósága. Másszóval a kereszténység szerint az ember szabad, de ez a szabadság látszólagos, minthogy természete önző lett, így akarva-akaratlanul a rossz áll hozzá közelebb. Az emberi akarat „szolga akarat", a Rossz szolgálatában áll. Igazi változást csak a megtérés eszközöl, hit által lehetséges a megigazulás, s megigazult jellemben valódi csupán a szabadság. Itt azonban vissza kell utalnunk a tanulmányunk elején mondottakra. Babits sem személyes sorsában, sem egyházának inspirációiban nem érezte át a hit általi megigazulás szükségességét. Középkortisztelete az érdem szerinti megigazulás felé fordította el e fogalom bibliai jelentését, s Lutherről, aki azt újra igazi jelentőségéhez juttatta, Irodalomtörténetében talán legsikerületlenebbül emlékezett meg. Néhány versében megrázó tudósítást olvashatunk az emberi gonoszság megsokasodásáról (Mint különös hírmondó, Az Isten és ördög ..., Talán a vízözön, Karácsonyi lábadozás), de megfigyelhető, hogy többnyire tömegpárt- és érdekszervezetek számlájára írta ezt, semmint hogy az egyénből eredeztette volna. Legvégső állásfoglalásaiig megőrizte romantikus egyéniségtiszteletét, ezzel az üzenettel bocsátotta útjára Az európai irodalom története palackpostáját: „Minden emberi élet és világkép egy-egy lehetséges állásfoglalás a világgal szemben, amelybe kivetett valamely ismeretlen erő".

15 Ennek az „ismeretlen erő"-nek és prófétálni rendelt szolgájának konfliktusa elvezet Babits eszkatológiájának legkiélezettebb művéhez, a Jónás könyvéhez. A Biblia szerint Isten predesztinációja nem önkényes végzés, hanem a sajátmaga által adott törvények megtartásán alapszik. Isten sohasem cselekszik másként, mint ahogy törvényei az igazságos cselekvés irányát örök időtől fogva megszabták. Ezek a törvények a teremtés legfőbb célját, az élet fönntartását és gazdagítását foganatosították. Az élet legnagyobb gazdagítása pedig a szeretet alapelvének kiteljesítése, a szeretet megsokszorozása a földön. A másik ember javát éppúgy kívánni, mint a sajátunkét, vagy még annál is jobban: ez az élet fönntartásának föltétele. 45 Babits Mihály: Az európai irodalom története. 12. I.