Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Reisinger János: „Hanem hát ki vált meg engem?" (Babits és a kereszténység; Babits és a katolicizmus)
mére kel hősének. Inkább kárhoztatja Kálvint (aki csupán levonta a hippói püspök gondolatának végső következményeit), 42 vagy mosolyint másutt a „boldog Bossuet"-n, aki „úgy látta, hogy a gondviselés már eleve az egyház diadala érdekében rendezte be az eseményeket, és [így] semmi baj sem történhetik". 43 Állítsuk azonban élükre a kérdéseket. Vajon teljes mértékben szabad-e az ember s azt csinálhat, amit akar? Vagy éppen ellenkezőleg, teljesen megkötik azok a szerepek, melyeket élete oszt ki rá? Az előrelátás és az akaratszabadság gondolata kettős mozgást rejt. Az egyik az Isten, a másik az ember felől indul ki. Mivel mindkettővel találkozunk, mindegyikőjüket mérlegelnünk kell Babits művészetében. Az első mozgást valamennyire megvilágította már költőnk istenképe. Ha ott rejtőzködő, kiismerhetetlen Istenre akadtunk, most szükséges hozzátennünk, hogy Babits minden bizonnyal rendelései, törvényei alapján tartotta elsődlegesen ilyennek. Egzisztenciális okból, mint ahogy Az elbocsátott vad hétköznapian ironikus megjegyzése sejteti („s tán ha kezem máskép legyintem, / a világ másfelé halad"). Ez a verskezdés egyébként rávilágít, hogy Babits szerint az előrerendelés és akaratszabadság két egymással örökké küzdő vagy egymást ki is záró valóság, mely sosem juthat együttműködésre. A vers további része persze küszködik az egyéni sorsban érvényesülő predesztinációval — ahogy említettük, ennek lehetőségét kevésbé vonta kétségbe, mint a világban érvényesülőét (A veszedelmes világnézet, A magyarok istenéhez, özönvizet, kőesőt. . .). A baj akkor következik be, mikor az isteni végzést értelmetlennek tartja s mégis igazolni siet. Ilyenkor lesújtóbb eredményhez jut, mint ha tagadná. Aki Augustinust menteni igyekezett „a kálvinizmus ridegségeitől", olykor egészen Kálvin útján (noha Kálvin hite nélkül) jár, mint például a Zsoltár férfihangra alábbi soraiban: [. . .] s hogy bűn és gyász egysúlyu legyen, eleve elosztott számodra szépen derűt és borút, sorsot és véletlent, világ nyomorát, ínséget, háborút, mindent a lelkedre mért öltöny gyanánt [...] Augustinus s főként Kálvin logikája szerint Isten mintegy akarta a Roszszat, egyrészt, hogy az ember számára szabadságot biztosítson, másrészt, hogy rajta való hatalmát megmutassa. Ezzel szemben a Biblia egyértelműen tanítja, hogy az emberi szabadság nem a rossztól függő szabadság, s hogy hatalmának megmutatásához sem volt Istennek semmi szüksége a Rosszra, jóllehet föllépése után éppúgy meg tudja mutatni azt. E logika meghosszabbítása Babitsnál az emberrel kegyetlen játékot űző Isten tételezéséig ér (Ádáz kutyám), valamint az Isten és az ördög, a Jó és a Rossz összejátszásáig (Az Isten és ördög . . .). A Szentírás Pál apostolnak a Rómabeliekhez írott levelében összegzi fogalmilag is predesztinációs tanítását. 44 Ennek lényege az, hogy Isten minden körülmények között tiszteletben tartja a szabad akaratot, tehát még a jóra sem erőszakkal kényszeríti az embert. Sőt, az emberi szándék megnyerése az egyet43 Uo., 493. 1. 43 Babits Mihály: Pascal Gondolatai. In: Uő: Arcképek és tanulmányok. (Szerk. Gál István), Bp., 1977. 403. 1. 44 Rómabeliekhez, B, 28-tól a 11. fejezet végéig.
