Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Reisinger János: „Hanem hát ki vált meg engem?" (Babits és a kereszténység; Babits és a katolicizmus)
Bűn és megváltás ; a szenvedés és a halál kérdése; hitbeli kereszténység és kultúrkereszténység Minden valamirevaló gondolatrendszer legfőbb kérdése, vajon elérhető-e a teljes, tökéletes, boldog élet, s ha igen, miképpen érhető el. Ennek kitisztázása hajt mindenféle gondolkodást, keresztényt és nem-keresztényt egyaránt. Szükségképpen kínálkozik első szempontként a babitsi mű vallási jellegének megítélésében. Annyit viszont tudnunk kell, hogy a kereszténység épp e fontos kérdés megválaszolásában tér el szembeszökően nemcsak az ateizmus feleleteitől, hanem a többi vallásétól is. A kereszténység ugyanis két, egymásnak teljesen ellentmondani látszó valóságot hoz összhangra az emberi boldogság eszméjében. Az egyik valóság a bibliai tanítás szerint az, hogy Isten az embert örök életre, örökkétartó boldogságra teremtette, vagyis mindennel ellátta, hogy legfőbb javát, az életet gyarapítsa és továbbfejlessze. Ártatlanságból szentségbe vezető út lehetett volna ez, ha az ember minden élet adományozójának segítségét kéri és az első kísértésre el nem fordul tőle. S íme a másik valóság: a világba engedett rossz és következményei. A kereszténység a bűn következményének tulajdonítja az élet jogának elvesztését, ,,a bűn zsoldja a halál". 1 A világba az Isten törvénye mellé egy másik törvény, a szereteté mellé az önzés törvénye nyomult, s úgy látszik, mintha ez utóbbi erősebb volna. A teremtés eredeti tervét, az örök élet ígéretét mintha megsemmisítené a halál rettenetes ténye. Sokan vélték s vélik is úgy, hogy a rossz, a bűn kérdése nem áll a keresztény hitüzenet, az evangélium (örömhír) középpontjában. Ha csúcsán nem áll is, megértésének nélkülözhetetlen alapja. Ha az örök élet ígérete mellett nem forog szemünk előtt a rossz radikalizmusa, a kerszténység szerint a valóságról feledkeztünk meg és aligha érthetjük meg, miért is van szükség megváltásra, méghozzá isteni megváltásra. A keresztény tanítás alapján azt mondhatjuk, hogy a bűn nagysága okozta, hogy magának az Istennek kellett jót állania a teremtésért, vagyis azért, hogy amit az ember elvesztett, újra visszanyerje számára. Az ember helyett — aki a bűn következtében képtelenné vált rá — magának Istennek kellett megfizetnie az árat, melyet saját törvénye, az igazság törvénye követelt az életet sújtó szerencsétlenség, a halál miatt. A teremtőnek emberré kellett válnia, hogy valódi, de ugyanakkor tökéletesen tiszta áldozatot hozzon teremtményéért. S az ember akkor megváltott, akkor lesz lehető legnagyobb boldogsága már itt a földön — s majd örök élete egy rossztól és bűntől megtisztított földön —, ha elfogadja Krisztus helyettes áldozatát, s e hitben egész lénye átformálódik, átvialósul. E hittel való elfogadás neve a megtérés. Megtérése során az ember fokozatosan lemond önző természetének késztetéseiről, hogy a szeretet törvényének engedje át magát. A keresztény tanítás szerint a testi születésnél is nagyobb esemény megy ezzel végbe, ám éppen ez a föltétele az ember boldogságának: „ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát" — mondotta Jézus Nikodémussal folytatott emlékezetes beszélgetésében. 2 Akkor tehát, mikor egy költőnek a kereszténységhez való kapcsolatát vizsgáljuk, szükségképpen kell először a legalapvetőbb eszme felöl közelítenünk 1 Pál apostol levele a Rómabeliekhez, 6, 23. 2 János Evangéliuma, 3, 5.
