Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Nemes Nagy Ágnes: Alany és tárgy

NEMES NAGY ÁGNES: Alany és tárgy Babits lírájának két olyan alapjellemzője van, amelyekkel — úgy érzem — eleve számot kell vetnünk. Az egyik, hogy más érdekli, mint általában a költőket, különösen a magyar költőket; a másik, hogy más viszonyban van költői tárgyával, mint bárki előtte a magyar irodalomban. Más érdekli: lírájában, főleg a fiatalkoriban, szembetűnően kevés az életrajzi elem, hiányoznak, vagy majdnem hiányoznak a szokásos emocionális körök is, valahogy nem illenek rá a „hazafias, szerelmi, vallásos" líra kategóriái, sőt, sokkal finomabban szőtt tárgykör-hálóból is kibújna. Nem mintha ezek vagy hasonlók nem volnának jelen művében, de nem meghatározói. Ami őt érdekli, az elsőrendűen a filozófiainak nevezhető alapkérdések sora, ember és világ, szubjektum és objektum viszonya, élet és halál, a megismerés, a kifejezhetőség, az emberi egzisztencia. Nem, nemcsak akkor érdekli ez a kérdés-csomó, amikor „erről szól" a vers, mint például a Hadjárat a Semmibe esetében; a boldog stílus játszadozások, a mélyrevésett tárgy-képek mögül is minduntalan kihangzik egy rejtettebb szólam — mondjuk talán így: egy ontológiai. Természetesen a magyar költők is megkérdezték olykor, hogy „mért születni, minek élni", ahogyan azt a világ minden költője (embere) teszi egy-egy pillanatban, de hogy ez legyen egy költő bölcseletileg iskolázott gondolatmeneteinek csomópontja, ez legyen legbelső emócióinak kohója, arra nálunk nem volt példa. Babits költői dimenziói mások. Talán ebből fakad tárgyához való újfajta, objektívnak nevezhető viszonya. Talán, mondom, mert az oksági kapcsolatot nem állítom a kettő között; bizony könnyen lehet, hogy egyáltalán nem okai egymásnak, ahogy a szem sem oka a kéznek vagy viszont. Valószínűbb, hogy mindkettő — az ontológiai indulat és a költői tárgy objektív megragadása — közös tőre-okra megy vissza, arra, amit jobb híján költői alkatnak nevezhetünk. Egy lírai szervezet áll előttünk, amely ezt látja a világból és így ragadja meg. Hogy Babits költői indíttatása főleg filozófiai és hogy magatartása az objektív költőé, az világos, kevésbé világos, kevésbé számontartott, hogy micsoda újdonságot, szokatlanságot jelent ez az ő indulása idején, micsoda ritkaságot a világlírában. Méghozzá olyan ritkaságot, olyan váratlan jelentkezését valaminek, ami később világirodalmi módszerré fog sűrűsödni. Zavarba is jött a korabeli kritika — még az elismerő kritika is — az első Babits-versek olvasásakor. Nem mintha az egész nagy Nyugat-nemzedék, Ady* Fejezet egy készülő Babits-tanulmányból.