Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

DOKUMENTUMOK - Babits irodalomelméletének öt egyetemi előadása Szabó Lőrinc lejegyzésében (1919. május 7., 8., 12., 14. és 15.)

Vegyünk példát a legújabb magyar irodalom korából. Az a világnézeti változás, mely Magyarországon lassan erjedt, hódított a legújabb időkben, előbb jelentkezik Ady költészetében, és sokkal előbb a széles irodalmi életben is, mintsem hogy a politikában jelentkezne sokkal korábban. Ha külső események, mint a háború meg nem érlelik, talán még lassabban történt volna; már a világnézeti változás jelentkezése. Ha megnézzük a politikai események hatását az irodalomra, azt fogjuk látni, hogy a francia irodalomban a forradalom 10 éve alatt — amelybe beleesik a francia irodalom 1780—90 között — nem történt a francia irodalomban olyan mélyreható változás, mint 1750—60 között, amikor Rousseau feltűnt. A világnézeti változás tehát előbb jelentkezik az irodalomban és tulajdonképpen az alakítja át az irodalmat, és a politikában ugyanaz jelentkezik később, azonban a politikai változás az irodalomra nincs semmiféle hatással; de nem megfordítva, amint kétségtelen, hogy a Rousseau-féle gondolatok sürgették a francia forradalmat, éppúgy, mint talán Ady is a magyar eszmék megérlelését. Hogy a világnézet hatással van az irodalomra, az ilyenformán kétségtelennek látszik. Ez nem egészen új gondolat, már Boileau egy egykori feljegyzés szerint azt szokta mondogatni, hogy pl. Descartes filozófiája —- az a racionalizmus, amelyet az ő filozófiája hozott a világnézetbe — nyakát szegte a költészetnek, az a matematikai szellem, mondja ő, olyan justesse materielle-re szoktatta a szellemet, tartalomhoz ragaszkodó anyagi szigorúságra, melynek semmi köze nincs a justesse métaphysique-hez, amikor a költő és szónok találkozik. A geometriának és költészetnek egész más szabályai vannak — mondja Boileau még mindig —, aki Homéroszt Euklidész alapján ítéli meg, aki tehát azokat az értelmi szabályokat, melyek az euklédeszi geometriára alkalmazhatók, Homéroszra alkalmazni akarná, éppen olyan impertinens, mint fordítva. Tehát az a racionális szellem, melyet Descartes hozott a francia irodalomba, ellensége volt a költészetnek, éppen azért, mert a matematikai gondolkodást akarta mindenre erőszakolni. És úgy tűnik fel — Boileau kissé merev szavaival — mint hogyha azt hinné, hogy egy filozófia hatása képes az irodalmat átalakítani, például megölni a költészetet, mely alatt ő nem az irodalmat, hanem a lírizmust érti. Ebben a dologban nem egészen adtunk Boileau-nak igazat. Hiszen a francia irodalom előbbi racionális iránya, melynek Boileau is egyik vezéralakja, jelentkezik Corneille drámáiban, már Descartes előtt is. Corneille kartéziánus már Descartes előtt is. Mit jelent ez? Azt, hogy nem Descartes filozófiája oka a költészet átalakulásának, hanem oka egy világnézeti átalakulás, amely megjelenik éppen úgy a költészetben, mint a filozófiában is. Mindkettőnek hasonlóan egy közös oka van, amely valahol mélyebben fekszik. Amikor én azt mondom, hogy a világnézeti változások, az irodalom változásainak mozgatóerői, akkor nem azt értem ez alatt, hogy a filozófia gondolatai befolyásolják az irodalmat, ami csak csekély mértékben lehet, hanem hogy valami mélyebb dolog, mely az emberi szellem mélyében megy végbe, egy hangulati változás befolyásolja az irodalmat és filozófiát egyidőben. Más példa. A francia forradalom — mint mondtuk — semmi hatással nem volt a francia irodalomra, de az angol irodalom története mást mond. A francia forradalom erősen hatott az angol irodalomra. Az angol irodalom valóban egészen átalakult a francia forradalmi eszmék hatására. Miért? Azért, mert a francia forradalom, amint Angliába érkezett, már nem egy külső esemény volt, hanem eszme, hanem világnézet, hanem szellemi hatóerő, míg otthon, Franciaországban csak egy szellemi hatásnak külső tényekben, eseményekben való ki-