Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
DOKUMENTUMOK - Babits irodalomelméletének öt egyetemi előadása Szabó Lőrinc lejegyzésében (1919. május 7., 8., 12., 14. és 15.)
érezhetősége, materializálódása volt. A francia forradalom ott [Angliában] tehát nem külső esemény, hanem egy mélyebb világnézeti hatás, amely már régebben megvolt. Angliába már eszmei tartalomként ért oda a forradalom, s a francia áramlatnak egy visszhangjaként. Egy másik példa. Ha a magyarországi irodalmat megnézzük, azt fogjuk látni, hogy nem lehet azt mondani: a mai irodalomnak a világháború korához, azokhoz a rettenetes kataklizmákhoz, amelyek korunkban történtek, semmi köze nincs. A mai irodalomnak, és nemcsak a mai irodalomnak, a filozófiának is fő jellemvonása valami antiintellektuális vonás, az amely a filozófiában máirég megindult, talán Kantnál, amikor az észt magát kritika alá vonta, és kételkedni mertek az emberi gondolkodás valódi illetékességében, amikor az a gondolat merült fel — amely aztán éppen abban a filozófiában, amely az irodalomra legjobban hatott: Schopenhauerban és Bergsonban annyira kidomborodott — az a gondolat, hogy a világ, az élet nem az ész szabályai szerint járó valami, mert az életet ésszel meg nem tudjuk érteni, mert az valami esztelen és észellenes; ez a világnézet egészében megtalálható a modern irodalomban is. Pl. gondoljunk a lírára, mely hangulatok finomságait, árnyalatait akarja közölni, olyan hangulatoknak, melyek eszes gondolatokban szinte nem is keletkezhetnek, melyek a zenének egy finom árnyalatától, a szavak furcsa összetételétől függnek, nem értelmi, hanem hangzásbeli és asszociatív tényezőktől, akkor a modern líra egészen azon az állásponton van, mely az észt kicsinek tekinti, a világnézetet valami masabb, a nem eszes, sőt esztelen dologba helyezi. Azok a vádak, melyek a modern líra ellen felhozhatók volnának, és mindenütt elhangzottak, amelyek az érthetetlenség abszurditására vonatkoznak, nem egészen alaptalanok, nem úgy a XVIII. századdal szemben, mely szörnyen értelmes. Ez megtalálható a regényírásban is, mely csak a nyers tényeket akarja adni, az élet nyers tényeit a maguk brutalitásában, nem alakítva, nem egy vezető eszme által kiegyenlítve az ellentéteket, amelyek az életben oly gyakoriak. Ezek éppen úgy az antiintellektuális világnézetre vallanak, mint a líra. Ha tehát azt látjuk, hogy valahol mai irodalmunknak egyik vezető vonása, egyik ..feketélő mítosza" (Taine) ezen intiintellektuális elem. akkor lehetetlen nem arra gondolni, hogy csak ilyen világnézetű korban, az észt semmibe nem vevő korban volt lehetséges, hogy a népeket teljesen esztelenül, teljesen minden észjárással indokolható nagyobb cél nélkül, nyilván hogy tudatlanságból, tisztán a tények, a hatalmi parancs nagy erejével, a Willemacht 20 erejével belekényszerítették olyan rettenetességekbe, amelyeket a világháború hozott. Tehát látjuk, hogy a világnézetnek feltétlenül köze van a háborúhoz is, és feltétlenül köze van az irodalomhoz is. De vajon a háború hozta létre az irodalom átalakulását? Nem! Az irodalom már előbb átalakult, Itt is megelőzték az irodalmi változások a politikai változásokat, amelyek egy-egy írói világnézettel állnak összefüggésben. Ilyenformán egész világosan és érthetően áll előttünk a világnézet szerepe az irodalmi változásokban, és tagadhatatlanoknak kell őket mondani. Most már az élmények és miliőváltozás szerepét ezzel szemben másodrangúnak kell mondani, mert a világnézeti változások mélyebbek. Ez az oka annak, hogyha ma mást veszünk észre, mint tegnap. A francia naturalista, racionalista író kétségkívül egész más dolgokat, több élményt használ föl arra, hogy a költészetének anyagává váljék, és máshogy közli azokat, mint az, aki az észt semmire sem 20 Willemacht — akarat hatalma.
