Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
DOKUMENTUMOK - Babits irodalomelméletének öt egyetemi előadása Szabó Lőrinc lejegyzésében (1919. május 7., 8., 12., 14. és 15.)
esetleg az egész kornak a költészete is — az illető képzeteket, és azok felé fordul a figyelem, míg más képzetek, melyek éppúgy megvannak a külső világban, kivesznek a költészetből, nem törődnek velük tovább a költők. A figyelemnek ezen változó fordulása az, amely valami lényegest mondhat az irodalom változásának okáról. Hát miben keressük azt az okot, amely a figyelmet más és más élmények felé fordítja? Mindenesetre valami belső dologban kell keresnünk. Ha pl. Ady nem elégszik meg úgy a lírai költészet sablonos madár-hasonlataival, amelyeket az előbbi iskola költészete alkalmazott, hanem őneki új madaraknak az életéből jobb képei volnának, akkor kétségkívül annyit jelent ez, hogy hangulatainak kifejezésére a régi képzetek nem voltak alkalmasak. A belső hangulatban, a világnézetben való változás kell hogy oka legyen, amiért pl. az egyik költő inkább, az egyik kor inkább olyan képeket alkalmaz, amelyek zord hatást tesznek, a másik kor inkább a bájos hatású képzeteket veszi észre a világban, élményei között, és más jelekkel tudja kifejezni a hangulatait. A belső hangulatoknak valami változása kell, amely meg kell hogy előzze az élmények kiválasztását, mert az élmények csak eszközöket képviselnek az irodalomtörténetben ugyanannak a belső hangulati és világnézeti lélekállapotoknak a kifejezésére, és ezeknek a célja szerint fordítja az író figyelmét egyik vagy másik élmény felé. Itt tehát egészen logikusan vezetődtünk arra a másik lehetséges okára, az irodalom mozgásának arra a 2. lehetséges mozgatóerejére, amit így nevezhetünk, hogy a világnézetek, a hangulatok változása. Azt láttuk, hogy ha egy kor világnézete átalakul, ha új hangulatok ébrednek az emberekben, az új irodalmi forma is eszköz, az új figyelem új élményeket kutat fel az életnek kincsesházából, és azok felé fordítja a lelkeket. Tehát kutatnunk kell a világnézetnek szerepét az irodalom mozgatásában, azt a ható tényezőt, amit Baldensperger 19 — akinek gondolataival már sokszor foglalkoztunk — „notions directrices"-nek nevez, a kor irányító eszméinek. Mindjárt beszélni fogunk arról, hogy nemcsak eszmékről, hanem hangulatokról is szó van, amelyek tulajdonképp a világnézetet alkotják, mert ez nem gondolati, hanem hangulati valami. Tehát, ha elején kezdjük a dolgot, a politikai változás nem oka az irodalom változásának. Gondoljunk arra, hogy a francia forradalomnak a nyomán nem támadt új irodalom. Ellenben új irodalom támadt már előbb. Az a lírizmus, amely a romantikus lírában teljesen kivirágzott, már megkezdődött Rousseau műveivel, úgyhogy Rousseau megelőzte a francia forradalmat egy irodalmi forradalom első lépéseivel. A két forradalom között kétségtelenül van bizonyos összefüggés. De nem olyan formában, mint hogyha a politikai forradalom oka lenne az irodalmi forradalomnak, mert az okozat nem lehet hamarább az oknál, hanem ugyanazon oka van mindkettőnek, valami új világnézeti változás hozta létre az új irodalmat mint a forradalmat is, csakhogy érdekes, hogy a világnézeti változás előbb jelentkezik az irodalomban, mint a politikában. A politikai változás nem oka az irodalminak, hanem mindkettő ugyanazon oknak — egy mélyebb oknak — a világnézet változásának jelentkezése; csakhogy a politikai változás még későbbi jelentkezése ugyanazon oknak. A párizsi dolog sokszorosan bonyolódik, már-már az irodalmi forradalom lassanként oka is lesz a politikainak. 19 Fernand Baldensperger: La littérature: création, succès, durée. (1913.)
